Levéltári Közlemények, 25. (1954)

Levéltári Közlemények, 25. (1954) - IRODALOM - Vörös Károly: A forradalom és szabadságharc levelestára. Összeállította, jegyzetekkel és bevezetéssel ellátta V. Waldapfel Eszter. I–II. köt. Bp., 1950–1952. / 283–286. o.

284 Irodalom nyolt osztályra, vagy az uralkodó osztálynak a hatalomból kizárt rétegeire vonatkozólag — sok esetben a missilis levél az egyetlen olyan irattípus, amelyből politikai állásfoglalásukat, magatartásukat az eseményekkel szemíben, elképzeléseiket, terveiket megismerhetjük. A missilisekben megszólalnak azok a rétegek is, amelyeknek hangját a hivatalos akták sok esetben ellenségesen megítélve, rosszindulatúan elferdítve adják tovább. A missilis tehát — és ez a Levelestár olvasása közben az olvasóban felvetődő első figyelemreméltó módszertani probléma — igen érdekes műfaj: egyrészt leleplező, mert megmutatja az akták mögött meghúzódó véleményeket, de ugyanakkor egyedüli, legfontosabb, sokoldalú forrásanyag, az aktatenmelésből kizárt rétegek állásfoglalására is. Nem; véletlen, hogy az elmúlt rendszer történetírása az aktapublikációval szemben a missilist a forráskiadás perifériájára tolta, és szemben az uralkodó osztály véleményét tükröző, az eseményeket mindig a hatalmon belül lévők szájíze szerint elmondott, azoknak. szemüvegén át néző akták publikációjával, többé-kevésbé dilettáns kezeknek engedte át. Mindebből logikusan következik a követelmény a levelestár összeállítójával szemben: a jó levelestárnak szükségképpen arányosan kell egyesítenie ezeket a szempontokat: kiválasztott anyagában egyrészt a tárgy megkívánta megfelelő arányban kell jelentkezniük az egymással szembenálló rétegekre vonatkozó, azoknak magatartását, politikáját, taktikáját tükröző dokumentumoknak, másrészt fontos, hogy ezen belül mindig a legjellemzőbb, az illető osztály vagy réteg magatartása szempontjából is legkifejezőbb- dokumentumokat válassza ki. A Levelestár áttanulmányozása azonban ehhez a problémához kapcsolódva felvet egy másik kérdést is: a missilis kétségtelenül igen jelentős forrásértéket képviselő műfaj, de ugyanakkor értékelésénél igen nagy óvatosságra is szükség van. Éppen kötetlenségénél, közvetlenségénél és magánjellegénél fogva egyrészt szubjektív, másrészt az aktával szemben bizonyos fokig felelőtlen: írójának egyéni, csupán a pillanatnyi adott helyzettől függően kialakult, mire sem kötelező véleményét tükrözi. Azonban „ahogyan az egyes egyént nem aszerint ítélik meg, ahogy önmagáról vélekedik, éppoly kevéssé lehet az átalakulás ilyen korszakát az illető korszak tudatából megítélni", — figyelmeztet Marx az „Adalékok a politikai gazdaságtan bírálatához" előszavában. Ez a figyelmeztetés a forradalom és szabadságharc levelestárának esetében kétszeresen is találó: figyelmeztet rá, hogy óvatosan kezeljük ezt a műfajt, amelyben éppen szubjektivitásánál fogva mindenki önmagáról vélekedik, másrészt figyelmeztetés az átalakulás, a társadalmi forradalom tudatának helyes megítélésére. Mert 48—49 olyan társadalmi forradalom-, amelynek számos problémájánál nemcsak hogy a forradalom alatt, de olykor még évtizedekkel utána sincsenek magúk a kortársak sem tisztában a változás igazi jelentőségével. Hiszen hetek és hónapok alatt kell évszázadokon át beidegződött és szinte vérré vált kategóriákat teljesen új alapokra átállítani: pl. a legegyszerűbb átlagembernek is szinte napok alatt kell választania királyság és köztársaság között. Csodálható-e, ha a levelekben tükröződő társadalmi tudat nem tud még lépést tartani a megváltozott viszonyokkal? Romantikus hazafias és talpig becsületesnek tűnő politikai állásfoglalásokban, amelyeket talán írójuk is becsületesen végiggondolt, a reakció hangját hallhatjuk — okosan megindokolt politikai vélemények mögött bűnös kcmpromisszumvágy, opportunizmus rejtőzik, naivnak tűnő sorokat olyan kéz vet papírra, amelynek gazdája talán még öntudatlanul, de már ravasz hátsó gondolatokkal foglalkozik. S fordítva: ma még habozó és tanácstalan sorok írója holnap már fegyverrel harcol Jellasics ellen, ingadozó magatartású levélírók hőstetteiről hallunk más levelekben. Világos, hogy ilyen korszakban a levél az a forma, amelyben az emberek kétségtelenül önmagukról mondanak véleményt, forrásérték szempontjából, a dolgok mélyebb megértése céljából csak igen nagy körültekintéssel használiható. Nyilvánvaló tehát, hogy a második problémával kapcsolatban a levelestár összeállítójára az egyes levelek megfelelő kiválogatásán túl még más feladat is hárul: a már kiválasztott levelek gondos magyarázata, az egyes levélen belül is fontos •és jellemző vonások -kiemelése, kiküszöbölése mindannak, amit esetleg az olvasó bármely formában is félreérthet, vagy amely a történeti valóság képét eltorzíthatja. Röviden: — hogy a szerkesztő által elöljáróban idézett megfogalmazáshoz visszatérjünk — fontos, hogy az állásfoglalások, őszinte (vagy őszintének tűnő) megnyilatkozások mögött minden esetben kiderüljön az azt létrehozó osztályérdek, tágabb értelemben: maga az osztályharc, amelynek a levél is eszköze és dokumentuma.