Levéltári Közlemények, 25. (1954)
Levéltári Közlemények, 25. (1954) - IRODALOM - Kubitsch Imre: Csernov: A levéltárügy története és szervezete a Szovjetunióban. Budapest, 1952. / 234–250. o.
Irodalom 243 Ebben az időszakban kibővült a levéltárak gyűjtési területe is. A Népbiztosok Tanácsa rendelete értelmében a levéltárak feladata lett a „történelmi-forradalmi jelentőségű fényképfelvételek és mozgófilmek" begyűjtése és őrzése is. A szovjet ikormány a legteljesebb mértékben támogatta az első kongresszus másik fontos határozatának végrehajtását is, hogy a Glavnauka hatóságai (múzeumok, könyvtárak, kolostorok stb.) levéltári anyagukat adják át a levéltári szerveknek. Az osztályellenség azonban minden eszközzel gátolta e feladati végrehajtását és még a kormányrendelet megjelenése után is megtagadták az iratanyag átadását, egyidejűleg pedig rengeteg értékes anyagot elpusztítottak. Az osztályharc tovább élesedett a levéltári területen is. Csernov részletesen Ismerteti azt a kártevő tevékenységet, amelyet nemcsak a Glavnauka hatóságainál, hanem egyéb szerveknél is megbújt osztályellenség végrehajtott. (A Donszkiij kolos. tor levéltárát felgyújtották, számos (helyen rengeteg értékes iratanyagot elloptak, elrejtettek, külföldre csempésztek stb.) Másfél évi harc után sikerült csak megtörni az ellenséges elemek ellenállását, és érvényt szerezni annak a rendeletnek, •hogy a Glavnauka átadja levéltári anyagát. A Glavnauka és más hatóságokba beépült és megbújt ellenséges elemek, „éppúgy, mint a sahti kártevők, szoros kapcsolatban voltak a külföldi fehérgárdistákkar', — írja Csernov. Ezek az elemek elkeseredett harcot folytattak a levéltári anyag központosítása ellen, arra törekedtek, hogy a levéltári anyag minél jobban szét legyen szórva az egyes hivatalok között. Ebben az időben a régi, burzsoá levéltárosok egy csoportja egy „új levéltári politikának" a megvalósításáért szállt síkra. Azt javasolták, hogy csak a központi hatóságok iratanyagát gyűjtsék be, a helyi levéltári szerveket szüntessék meg, és a levéltári anyagot adják át a „vidékismertető" szerveknek. Az „új levéltári politikát" hirdető régi levéltárosoknak ez a csoportja, amikor a levéltári anyag központosítása ellen harcolt, egyben meg akarta könnyíteni a nép ellenségeinek a levél'tári anyagokhoz való hózzáférkőzését. (A „vidékismertető" szervek a nemesi-burzsoá elemek búvóhelyei voltak.) Nem volt véletlen — írja Csernov — a régi burzsoá levéltárosok egy részének ez a fellépése, hanem része volt annak a harcnak,' amelyet a szovjet nép nyílt és titkos ellenségei a levéltárügy központosítása ellen vívtak. Csernov ezután részletesen ismerteti azokat a komoly eredményeket, amelyeket a szovjet levéltárak ebben az időszakban a levéltári anyag összpontosítása, begyűjtése terén elértek. Kiemeli, hogy az 1925-ben őrzött és leltározott 48.526 levéltári sorozat 1929 elejére majdnem kétszeresére, 87.621-re szaporodott. Az egész anyagnak 48 százalékát, illetve a vidéki levéltárakban az anyag 61 százalékát már a forradalom, utáni korszak levéltári anyaga képezte. A szövetséges köztársaságokban is hasonlóan komoly eredményeket értek el az iratanyagok központosítása terén. Az eredmények mellett súlyos hibák mutatkoztak a levéltári anyag mennyisé•gének meghatározása körül. Egyes helyeken kilogrammban, másutt állványpolc méterben, sőt kilométerben mérték az anyagot, s azután ezt próbálták átszámítani őrzési egységekre. Az „ilyenfajta mérési módszereik — mutat rá Csernov —• nem fejezik ki semmiféle mértékben az anyag valóságos mennyiségét és lényegében kártékony módszerek voltak" (97. old.). Az iratanyag ilyen számbavétele az anyag biztonsága szempontjából sem felelt 'meg, -neim felelt meg az éberség követelményének, mert lehetőséget nyújtott az osztályellenségnek nemcsak egyes dokumentu-. rnok, hanem sorozatok megsemmisítésére, — amint azt az osztályellenség meg is tette — teszi hozzá Csernov. Igen komoly lemaradás mutatkozott továbbra is az iratanyag rendezése és a levéltári munka minősége terén. Ennek egyik főoka — emeli ki Csernov — többek között a levéltári dolgozók számának elégtelensége és képzettségük gyengesége volt. Csernov rámutat arra: „a takarékossági rendszer félremagyarázásának eredménye volt", hogy nem növelték kellően a levéltári dolgozók számát, sőt számukat egyes helyeken még csökkentették is ebben az időben. Nem volt kielégítő a levéltári dolgozók képzése sem. Amíg a levéltári szervek főfeladata 1925—1926-ig az iratanyag összegyűjtése és elsőfokú technikai átdolgozása volt, addig még volt jelentőségük azoknak a rövid tanfolyamoknak, amelyeket a levéltári dolgozók képzésére és főleg átképzésére 1918-tól kezdve évenfcint rendeztek. Azonban ez már nem volt kielégítő akkor, amikor a levéltárnak egyre több v tudományos képzettséget igénylő feladatot kellett (megoldania. Kísérlet indult meg, hogy a moszkvai egyetemen képezzék ki a levéltári dolgozókat, de ez is gyenge eredménnyel járt, mert a gyakorlattól elszakítva folyt a 36*
