Levéltári Közlemények, 25. (1954)

Levéltári Közlemények, 25. (1954) - IRODALOM - Kubitsch Imre: Csernov: A levéltárügy története és szervezete a Szovjetunióban. Budapest, 1952. / 234–250. o.

240 Irodalom és levéltári szervek egész további tevékenysége elhatárolásának alapját. A konferencián még számos elvi és gyakorlati kérdést vitattak meg, melyeknek tisztázása és a hozott határozatok elősegítették a levéltárügy továbbfejlődését A növekvő új feladatok a levéltári szervek komoly átszervezését tették szükségessé. Az összszövetségi KÖzp. Végrehajtóbizottság 1922. január 3Ö-i rendelete alapján valamennyi levéltári szervet Centrarhivvá szervezték át (Levéltári Központ), élén a Centrarhiv Igazgatóságával, amely közvetlen a szovjethatalom legfelső szervének volt alárendelve. Ez a rendelkezés, hogy a levéltári szervek közvetlenül a. szovjethatalom legfelsőbb szerveihez tartoznak, jelentékenyen növelte a levéltárak tekintélyét és megerősítette helyzetüket. Megszüntették a levéltári anyagok eddigi túlságos felaprózását is. A régebbi 9 osztály helyett 5 osztályt hoztak létre (politikai, gazdasági, jogi, kultúrtörténeti, haditengerészeti). Az összszövetségi Közp. Végrehajtóbizottság rendelete után a szövetséges köztársaságokban is létrehozták a központi levéltári szerveket, amelyek ugyancsak közvetlenül a legfelsőbb kormányszervekhez tartoztak. Ebben az időben két komoly probléma merült fel". Az egyik az autonóm köztársaságokra vonatkozó levéltári anyag kezelése volt. Ezt a kérdést a lenini^ sztálini nemzetiségi politika alapján úgy oldották meg, hogy az autonóm köztársaságok levéltárai megkapták mind a forradalom előtti, mind a forradalom utáni korszak azon levéltári anyagait, amelyek e területekre vonatkoznak és amelyek jellemzőek voltak az illető nép történetére. „Az OSzSzSzK levéltáraiból az ubrárv bjelorussz és a Szovjetunió más népeit illető anyag visszaadása megerősítette a Szovjetunió népeinek barátságát" (67. old.). A másik probléma az • összszövetségi hatóságok levéltárainak, illetve levéltári anyagának hovatartozása volt. Ezt a kérdést, bár sokan foglalkoztak vele, az ellenséges elemek ellenállása miatt csak később, 1929-ben sikerült végérvényesen megoldani. Ezekben az években komoly mértékben megnehezedett a levéltári anyag gyűjtése. Az osztályellenség, kihasználva az új gazdasági politikát, egyszerűen adás-vétel tárgyává tette a levéltári anyagokat és sok helyen makulatúraként árusították. Az osztályharc élesedése a levéltári területen is egyre erősebben éreztette hatását. Csernov részletesen ismerteti azt a harcot, amelyet a Glávnauka (múzeumok, kolostorok, kastélyok, könyvtárak stb.) hatóságainál és az Isztprofnál (szakszervezeti mozgalom tanulmányozására alakult bizottság) a szakemberek álarcába bújt osztályellenség folytatott a levéltári anyagok központosítása ellen. E harc folyamán, az. ellenforradalmi elemek rengeteg értékes anyagot pusztítottak el és csempészitek külföldre. Az összszövetségi Közp. Végrehajtóbizottság, majd későbbi években az Igazságügyi Népbiztosság körözvényeket adott ki a levéltári anyag pusztításának megakadályozására. Elrendelték, hogy valamennyi hatóság, vállalat, szerv szigorúan tartsa be a levéltárak központosítására, az anyag megőrzésére és selejtezésére vonatkozó lenini alaprendeleteket. A népgazdaság helyreállításának időszakában az osztályharc élesedése közben lényegében befejezést nyert a forradalom előtti korszak levéltári anyagainak be•gyűjtése és összpontosítása. Az OSzSzSzK állami levéltáraiban őrzött levéltári sorozatok száma ebben az időszakban két és félszeresére nőtt (1920-tól 1925-ig 18.472-ről 48.526-ra). A -levéltári szervek előtt most már a forradalom utáni korszak levéltári anyagának központosítása állt főfeladatként. A működő hatóságok levéltárainak* állapota azonban — amelytől nagymértékben függött az anyag központosításának sikere — egyáltalán nem volt megfelelő. „Nem volt megfelelő helyiségük, nem volt speciá-* lis levéltári személyzet, és munkájuk nem állt kapcsolatban a levéltári szervekkel" (67. old.). Ennek a tarthatatlan állapotnak felszámolása érdekében 1925-ben a működő hatóságok levéltáraira vonatkozó ügyviteli szabályzatot dolgozott ki a Centrarhiv. A szabályzat részletesen előírta, hogyan kell a működő hatóság levéltárárnak az ügyiratokat feldolgozni és őrizni és „milyen időközökben, milyen állapotban kell a hatóság iratanyagát átadni az állami levéltárak számára" (68. old.). Ez a szabályzat minden téren rendezte a levéltári szervek és működő hatóságok egymáshoz való viszonyát. A működő hatóságok az iratanyag kezelése és feldolgozása tekintetében a levéltári szervek irányítása alá tartoztak, és a Centrarhiv által kidolgozott és jóváhagyott szabályok alapján kellett az iratanyagot kezelniök. „Ez a