Levéltári Közlemények, 25. (1954)
Levéltári Közlemények, 25. (1954) - Borsa Iván: A magyar levéltárügy helyzete a Horthy-korszakban és a felszabadulás után / 14–55. o.
20 Borsa Iván gyűjtötték, illetőleg vették át. Ez az átvétel különböző előírásoknak megfelelően 10—-32 évnél régebbi iratanyagra vonatkozott. 20 A levéltárak az átvétel terén általában passzív magatartást tanúsítottak, kezdeményező' majdnem kivétel nélkül az érdekelt közigazgatási szerv volt.. amelyik BZ előírásoknak megfelelő módon (s nem megsemmisítés útján) kívánt megszabadulni felgyülemlett iratanyagától. A levéltárak — amennyiben raktározási viszonyaik megengedték -— az ilyen anyagot befogadták, azonban sok esetben csak mint másodrendű anyagot kezelték feudális-kori irataikkal szemben, s ennek megfelelően kielégítő elhelyezését és kezelését sem tartották minden esetben elsőrendű feladatnak. A vármegyei és városi levéltárak lényegileg a törvényhatóságok közigazgatási anyagát gyűjtötték, s így az ezen kívül eső nem országos jellegű 1 közületi szervek működése során létrejött iratanyag levéltári jellegű elhelyezése (nyugodtan mondhatjuk: későbbi időkre való fennmaradása) egyáltalában nem volt biztosítva. A polgári-kori államapparátusnak a törvényhatóságokon kívül eső igen jelentékeny része nem rendelkezett semmiféle levéltári, vagy levéltári jellegű intézménnyel abból a célból, hogy ügyvitelben már nem szükséges anyagát megőrizze. Ezeknél a szerveknél az iratanyag megőrzésének egyedüli szempontja az ügyviteli érdek volt. Itt még a gondolata sem merülhetett fel annak, hogy az ügyvitelben: már nem szükséges iratok levéltárba kerülhetnének további megőrzés végett, hisz nem volt olyan levéltár, amelyik illetékes lett volna az anyag átvételére. Ha az intézmény múltja iránt érzett kegyelet és megfelelő elhelyezési viszonyok, vagy a megsemmisítéstől való vonakodás és bizonyosfokú érdektelenség, illetőleg tehetetlenség nem találkozott megfelelően,, úgy az iratanyag számára a megsemmisülésen kívül más sors nem jutott osztályrészül. Ennek volt következménye az, hogy a kutatás szempontjából igen fontos iratsorozatok vagy egyáltalán nem, vagy csak igen hiányosan maradtak meg. fgy pl. nincs egyetlen teljes ügyészségi iratsorozatunk, rendőrségi anyagunk annyira töredékes, hogy szinte csak roncsok-: ról beszélhetünk. Lényegileg ugyanez volt a helyzet a magántulajdont képezett iratanyag esetében is. A régi történeti múlttal rendelkező földesúri (családi) és egyházi levéltárak éppúgy, mint a több évtizede működő vállalatok (ipari, kereskedelmi, pénzintézeti szervek) szinte korlátlanul rendelkezhettek iratanyagukkal. A vállalatok esetében megkötést csak az 1875. évi XXXVII. te. (kereskedelmi törvény) jelentett, amely elrendelte, hogy a kereskedők, részvénytársaságok és szövetkezetek kötelesek kereskedelmi könyveiket, leveleiket, leltáraikat és mérlegeiket az azokban történt utolsó bejegyzés keltétől számítva legalább tíz éven át megőrizni. 21 A földesurak és az egyházak régi irataik megőrzésére tartottak fenn levéltárakat, amelyek, ha nem is minden értékes iratanyag megőrzését biztosították, de: mégis sok történeti forrásanyag fennmaradását sikerült elérniök. A kapitalista vállalkozások iratanyagának megőrzése terén legtöbb esetben a 20 A Vármegyei Ügyviteli Szabályzat 200. §-a 10 éves határidőt szab meg az: alispáni elnöki iratokra, az általános irattárra vonatkozóan a döntést a közgyűlés; hatáskörébe utalja; Budapest fővárosnál az irattár 15 évig őrizte az iratokat (10.769/1901. ein. sz. — Budapest székesfőváros szabályrendeletei, szabályzatai és; utasításai 6. kötet 317. 1.), a minisztériumok iratainak az Országos Levéltárba történő beszállítására az 1922. évi XIX. te. 9. § J a és az 1934. évi VIII. te. 12.. § (1) be*kezdése 32 éves időhatárt ír elő. 21 1875. évi XXXVII. t c. 30., 207. és 253. §§.
