Levéltári Közlemények, 25. (1954)

Levéltári Közlemények, 25. (1954) - Borsa Iván: A magyar levéltárügy helyzete a Horthy-korszakban és a felszabadulás után / 14–55. o.

18 Borsa Iván lehetőséget, hogy az Országos Levéltár, mint a miniszter szakhivatala ilyen felügyeletet gyakoroljon, a levéltár ezzel tíz évig nem. élt. Végül is, valószínűleg a megszállt csehszlovák területeken végrehajtott kiszállások tapasztalatain okulva, a levéltár 1939. március 23-án a Magyar Nemzeti Múzeum Tanácsán keresztül, előterjesztést tett a vallás^ és közoktatásügyi minisztériumhoz, s ebben javasolta az Országos Levéltár tisztviselőinek kiküldését az ország összes törvényhatóságához, megyei városához, valamint két járás összes községeibe az irattárakra és levéltárakra vonatkozó adatok összegyűjtése érdekében, hogy ennek segítségével a törvény által lehetővé tett felügyelet gyakorlati megszervezését előkészítse.

11 A vallás- és közoktatásügyi minisztérium az adatgyűjtést 1939. július hó 20-án 16.086/1939. III. sz. rendeletével engedélyezte, s a kiszállások 1940— 41-ben le is zajlottak.

12 Ez az adatgyűjtés azonban nem vitte előbbre a közhatóságok hivatalos irattáraiban és levéltáraiban lévő történelmi jelentőségű anyag fölötti főfelügyelet gyakorlati megszervezését, mert ezen a téren a felszabadulásig semmiféle lépés nem történt, részben a háborús események következtében, részben pedig annak a megnemértésnek és tehetetlenségnek következtében, ami a magyar feudálkapitalista és fasiszta államot jellemezte. 2. Iratvédelem A központi jellegű állami levéltári szakfelügyelet hiánya nem csupán szervezeti és belső levéltári területen érződött, hanem különösen erősen jelentkezett a levéltári megőrzésbe még nem került iratanyag védelme terén is. A levéltári őrizetbe került iratanyag a Horthy-korszakban kevés kivételtől éltekintve nem szenvedett veszteséget, annál súlyosabb volt azonban a helyzet a közlevéltárakon kívül lévő anyag esetében. A közhatóságoknak, közhivataloknak, közintézményeknek működésükben már 4 nem szükséges iratanyagát illetően csak részben voltak olyan jogszabályok, amelyek azok levéltári megőrzését biztosítottak. Az 1875-ben működését megkezdő Országos Levéltár gyűjtési illetékessége sem volt kezdettől megszabva, s csupán a feudalizmus bukásával és a kiegyezéssel megszűnt központi szerveknek az ügyintézésben már nem szükséges iratanyagát vette át, de nem történt annak idején intézkedés arra vonatkozólag, hogy a polgári korszak minisztériurnainak ügyvitelben már nem szükséges iratanyagával mi történjék. Ezek ügyében először az 1922. évi XIX. törvénycikk 9. §-a intézkedett s elrendelte, hogy »az állami főbb hatóságoknak és hivataloknak iratait, melyek 32 évesek és ennél régebbi keletűek további megőrzés végett át kell adni az Országos Levéltárnak«.

13 Az 1934. évi VIII. törvénycikk 12. §-a e rendelkezést megismétli; de egyik jogszabály sem körvonalazta, hogy melyek a főbb állami hatóságok. Gyakorlatban az Országos Levéltár több minisztérium (beleértve a miniszterelnökséget is) és a Kúria iratanyagát vette át, a 32 évtől inkább fel-, mint lefelé térve el. 11 351/1939. O. L. sz. (286/1941. O. L. alapszám). .

12 286/1941. O. L. alapszám. 13 Egyes- minisztériumok (pénzügy, igazságügy) ezt a törvényt nem hajtották végre, s anyagukat csak a felszabadulás után adták át az Országos Levéltárnak. A pénzügyminisztérium esetében igen erősen megtizedelt állapotban.