Levéltári Közlemények, 24. (1946)
Levéltári Közlemények, 24. (1946) - Borsa Iván: A középkori oklevelek regesztázása : Függelék: A Kölcsey család levéltárának középkori oklevelei / 47–70. o.
48 BORSA IVÁN Az oklevélközlés fejlettebb fokát jelentette, amikor az okleveleket bizonyos szempont szerint csoportosítva rendezték sajtó alá. így Wenzel Gusztáv az Ar pádkori új okmánytár* ban csak az Arpád=házi királyok korában kibocsátott oklevelek közlésére szorítkozott. E vállalkozást volt hivatva folytatni az Anjoukori okmánytár, amelynek megjelent hét kötete í^oistől i'559 s ig tartalmaz különböző' levéltárakból összegyűjtött anya« got. A két okmánytár rendszerében mégis mutatkozik eltérés, mert amíg Wenzel az anyagot illetőleg teljességre törekedett, addig az Anjoukori okmánytár szerkesztői kizárólag a jelentős sebbnek, érdekesebbnek tartott okleveleket vették fel gyűjtés menyükbe. Voltak megint mások, akik az egy bizonyos tárgykörre vonatkozó okleveleket gyűjtötték össze, az oklevelek tehát tárgyi és tartalmi egységbe csoportosítva láttak nyomtatásban napvilágot. Ilyenek az egyes vármegyék, városok vagy más közületek és az egyes családok történetére vonatkozó oklevél* tárak, amelyeknek szerkesztői fáradságos munkával valamennyi számukra elérhető levéltárból összeszedték a tárgyukat érdeklő adatokat, hogy azokat időrendbe szedve kiadhassák. (Pl. Zala vármegye története I— IL, Budapest történetének okleveles emlékei I., Zimmermann F.—Werner С. : Urkundenbuch zur Ge= schichte der Deutschen in Siebenbürgen I— IV., Monumenta ecclesiae Strigoniensis I— III., Oklevéltár a Torna j nemzetségbeli losonci Bánffy család történetéhez I— II.) Különleges tudományos céllal készült Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke, amely több, mint egy= szerű forráskiadvány, hisz kritikai feldolgozással állunk szemben. Szentpétery Imre a Kritikai jegyzékben teljességre való törekvés mellett az okleveleket kibocsátóik — az Arpád= házi királyok — szerint csoportosítva gyűjtötte össze és tette kritika tárgyává. A legzártabb rendszert kétségkívül azok a forráspublikálók választották, akik egy=egy levéltár teljes oklevélanyagának kiadá= sara vállalkoztak. (Pl. Sümeghy D. : Sopron vármegye levéltárának oklevélgyűjteménye, hányi ß. : Bártfa sz. kir. város levéltára, A nagy kallói Kállayscsalád levéltára.) E rendszere nek óriási előnye, hogy általa a publikált levéltár, illetőleg levéltári rész minden darabja ismeretessé válik, s így a kutató mentesül az egész levéltár átnézésétől, legfeljebb — ha kuta= tásának természete úgy kívánja — néhány közvetlenül őt érdeklő oklevél vizsgálatára kell szorítkoznia. M e g á 11 a* pit ható, hogy ha nagyobb számú — ideális esetben minden — levéltár középkori *
