Levéltári Közlemények, 24. (1946)

Levéltári Közlemények, 24. (1946) - Borsa Iván: A középkori oklevelek regesztázása : Függelék: A Kölcsey család levéltárának középkori oklevelei / 47–70. o.

A KÖZÉPKORI OKLEVELEK REGESZTÁZÁSA 49 anyagának ily módon való közlése meg= történik, egyre csökken — ideális eset= ben megszűnik — az a roppant bizony* talanság, amely, sajnos, még a mai i d ő k= ben is fennáll egyes levéltárak középkori anyagának ismerete terén. * Az oklevélkiadványok rendszereinek áttekintése után ter= jeszkedjünk ki az oklevelek közzétételének módszereire is* A múlt században túlnyomó volt az okleveleknek teljes szövegükben való kiadása. Ujabban a kivonatos közlés (regesz* ták) kezd tért hódítani. (Mályusz E. : A szlavóniai és horvát» országi középkori pálos kolostorok oklevelei az Országos LevéU tárban, Iványi B. : A római szent birodalmi széki gróf Teleki* család gyömrői levéltára, A nagykállói Kállay=család levéltára stb.) Egyes kiadványok viszont a két módszert elegyítik, ameny= nyiben az oklevélkivonatok között egyes okleveleket — külön= leges szempontoknak megfeleló'en — teljes szövegükben adnak. (Pl. Budapest történetének okleveles emlékei c. kiadvány készülő' II. kötete.) Az oklevéltárak régebben szinte kizárólag a tudományos kutatás megkönnyítését célozták. Feladatuk és céljuk az volt, hogy középkori okleveleinket megismertessék és a kutatók részére könnyen használhatóvá tegyék mint afféle segédesz* közök, amelyek mellett — szükség esetén —, ha fáradságba került is, még mindig elő lehetett venni az eredeti okleveleket. Az oklevélpublikációk jelentó'sége azonban újabb idó'ben igen fontos szemponttal bó'vült. Bár az oklevelek pusztulásának, elkallódásának lehetősége mindig fennforgott, az oklevéltárak szerkesztői a múltban nem igen gondoltak arra, hogy az általuk megjelentetett szöveg néhány évtized múlva talán egyetlen fenntartója lesz az okleveleknek. Csak az első világháború után, főleg a légoltalmi intézkedésekkel párhuzamosan, nyomult előtérbe az oklevéltárak ama jelentősége, hogy az okleveleket, ha másodlagos formában is, de átmentsék az utókor részére. A levéltári anyag ilyen irányú biztosítására legtökéleteseb= ben a fényképmásolat hivatott. Fényképmásolat tartotta fenn például az egykor a gróf Vayscsalád berkeszi levéltárában őrzött középkori okleveleket is. A levéltár ugyanis majdnem teljesen elpusztult, az Országos Levéltár által 1938. évben készített felvételek révén azonban sikerült az egyébként nagy= részt kiadatlan középkori forrásanyagot a tudomány számára megmenteni. A fényképmásolat azonban csupán technikai reprodukció, amely főképen az oklevelek fenntartását szolgálja. A negatívról a legritkább esetben készül egy=két darabnál több Levéltári Közlemények. 4