Levéltári Közlemények, 24. (1946)

Levéltári Közlemények, 24. (1946) - Ember Győző: A szepesi kamarai igazgatás tisztviselői 1703-ban / 268–279. o.

A szepesi kamarai igazgatás tisztviselői 1703-ban. A magyar királyi, azaz — minthogy Magyarországon 1848=% a királyi gazdaság azonos volt az államgazdasággal — az állami jövedelmek igazgatásával Felsőmagyarországon meg= bízott kormányhatóság, a szepesi kamara, fejlődésének csúcs= pontját 17оз=Ьап érte el. Történetének kezdeteit még homály borítja. I. Ferdinánd korában még mint a pozsonyi magyar kamara alá rendelt igazgatóság (administratio) működött. Ebből a függő viszonyból, bár de iure nem szüntette meg, I. Miksa de facto kiemelte í^óysben, amikor kamarai rangot adott neki. A bécsi béke törvénybeiktatása után ismét vissza= süllyedt az igazgatóság állapotába, de facto is újra függő viszonyba került a magyar kamarával. A XVII. században Felsó'=Magyarországon dúló háborúk következtében, a király és az erdélyi fejedelmek közötti hatalmi helyzet alakulásának megfelelően, olykor ez utóbbiakat is szolgálta, amikor t. i. székhelye, Kassa, Erdély fejedelmeit uralta. Ezekben az át» meneti korszakokban azonban FelsősMagyarországnak a király kezén maradt részeiben sem szünetelt a kamarai igazgatás, ilyenkor az igazgatóság kettészakadva működött. Történetének ezekről az érdekes korszakairól semmit sem tudunk, úgyszin= tén nem ismerjük Thököli Imre alatti tevékenységét. A XVII. század utolsó tizede fordulatot hozott az igaz= gatóság fejlődésében, visszanyerte a kamarai rangot. Fejlő= désének új irányát a bécsi udvari kamarának az a törekvése határozta meg, hogy a szepesi igazgatóságot a magyar kamara főhatósága alól kivegye és közvetlenül a maga irányítása alá vonja. A magyar kamara erélyesen föllépett ez ellen a törekvés ellen, Azt sikerült is megakadályoznia, hogy a szepesi kamarát de iure az udvari kamarának rendeljék alá és hogy azideig fölötte gyakorolt főhatóságát megszüntessék, minthogy azon* ban a kamarai rang visszanyerése nem egyszerű címváltozást jelentett, hanem együttjárt a hatáskör és a szervezet lényeges bővülésével, ebből következett, hogy a szepesi kamara ióoo=től

Next

/
Thumbnails
Contents