Levéltári Közlemények, 20–23. (1942–1945)
Levéltári Közlemények, 20–23. (1942–1945) - ÉRTEKEZÉSEK - Jankovič Vendelin: Megjegyzések a szlovák levéltárügy problematikájához / 86–99. o.
94 JANKOVIC VENDELIN első eset, hogy a szlovák levéltárak valamely kérdésének hiányos megoldásánál a nemzeti=állami levéltár keretében való rendezés gondolatát vetik fel. ioi8=ban, io2"5=ban és végül io28=ban a tartományi berendezés bevezetése alkalmas pillanat volt olyan intézmény megszervezésére, amely magában foglalná az összes levéltárakat. A tartományi levéltár lehetőséget adott arra, hogy rábízzák a szlovák levéltárak igazgatását. S mégsem mutat= koztak ilyen törekvések, mert győzött a tények józan értékelése. Ezzel az érveléssel nem akarjuk örökre elvetni a nemzeti levéltár gondolatát, sőt azt hisszük, hogy ennek a megvalósu= lása is bekövetkezik. A szlovák levéltárak problematikájának megoldását egyelőre másban látjuk; számunkra a nemzeti levéltár gondolata nem kiindulási pont, hanem munkaideál. Javaslatunk nem akar semmiféle forradalmi megoldás lenni, amely minden eddigit félreállít, de nem alapszik kényel= mes konzervativizmuson s az eddigi megoldás iránti mély tiszteleten sem. Abból a tényből indul ki, hogy a szlovák levél= tárak szervezetének végrehajtó közege (a levéltári felügyelőség, a belügyminisztériumi levéltári osztály, a Szlovák Nemzeti Múzeum Levéltára) a közös végső szempont figyelembe véte= lével két célt követ. A levéltári felügyelőség éppen úgy, mint a Szlovák Nemzeti Múzeum Levéltára mindenekelőtt arra törekszik, hogy a levéltárakat a tudomány számára megóvja, a belügyminisztérium levéltári osztályában pedig inkább az igazgatás momentuma van túlsúlyban. Úgy gondoljuk, hogy erre az ellentétre építve, amely alapjában véve egymás köl= csönös kiegészítése, adódik a szlovák levéltári szervezet sürgős kérdéseinek megoldása. A levéltárak és könyvtárak állami felügyelőségének mun s kaját többféle módon lehetne intenzívebbé tenni. A legjobb kétségtelenül az volna, ha a felügyelőség vezetését olyan tiszt= viselőre bíznák, akinek a levéltárak feletti őrködés volna az egyedüli kötelessége, akár más szakfelügyelőségek (pl. az építé= szeti emlékek védelmére szervezett referátus) esetében. Ennek a megoldásnak az előnyei világosak. A felügyelőség vezetője az eddigi tudomás alapján megfelelő kérdőívakció révén (ez mindenesetre másodlagos jelentőségű) leginkább azonban a helyszínen való megállapítás alapján rövid idő alatt biztos tudomást szerezhetne arról, hogy milyen levéltárak vannak {ezt ugyanis csak úgy=ahogy tudjuk), ezek a levéltárak mit tartalmaznak és mit kell tenni megőrzésük és esetleges jobb elhelyezésük érdekében. Ezt azonban nem úgy képzeljük, hogy az állami felügyélő maga végezze a kiigazítást; elég- volna részéről az útmutatás, a biztatás és az anyagi segítség, s a meg=
