Levéltári Közlemények, 20–23. (1942–1945)

Levéltári Közlemények, 20–23. (1942–1945) - ÉRTEKEZÉSEK - Bittner Lajos: A történetírás és a levéltártudomány / 4–28. o.

6 BITTNER LAJOS tatja figyelemre a források keletkezési körülményeiből adódó ismereteket. j. A Herder és a romantika eszmevilágából sarjadzó fej* lődéskutató (genetikus) történetírás — nevezhetném a minden* nek természetes eredetét fürkésző történetírásnak — legnagyobb mesterét Ranke=ban találta meg. Ez a történetírás minden tör=> téneti jelenséget mint valami fokozatosan létrejött dolgot tekint, mint ennek a fejlődésnek a végpontját fogja fel és megkísérli, hogy meglelje minden történeti életjelenség belső összefüg* gését. Magától értődőén szintén értékesíti a források tárgyi tartalmát, ezen túl azonban a forrásanyag kritikai felhasználása révén még számot igyekszik adni a források keletkezéséről és belső, tartalmi összefüggéseiről is. 4. Az új irány a társadalomkutató (szociológiai) történet* írás, mely a történeti jelenségek váltakozásában bizonyos meg= határozott törvényszerűségeket igyekszik megrögzíteni, a fej* lődéskutató szemléletnek oknyomozó szempontokat is érvé* nyesítő, nem éppen megtámadhatatlan továbbfejlesztését jelenti. Nemkülönben új az az irány is, mely főképpen a táj= és népiség* kutatás eredményeinek felhasználásával kísérli meg a történeti fejlődést a népiség adottságainak figyelembevételével magya* rázni. Mint mindig, ha fejlődési fogalmakat kell meghatároz* nunk, pontatlannak kell lennünk és általánosítanunk kell. Nem úgy áll ugyanis a dolog, hogy az egyes történeti művekre irá* nyuk szerint csak egyszerűen rányomhatjuk a bélyeget: ez «elbeszélő», az «oknyomozó», emez «fejlődéskutató», amaz «tár= sadalomkutató». A különbségek elmosódnak, a határok sok* szorosan egymásbafolynak. Az oknyomozó történetírás iránya* hoz tartozó művekben éppenúgy találhatunk fejlődéskutató szemléletet, mint megfordítva. Az osztályozással mindig csak a történeti mű alapjellegét megadó főirányt lehet kiemelni. Amennyire igaz, hogy sok mű egyáltalán nem tűri meg az osztályozást, ugyanúgy áll az is, hogy az irányok szerinti fel= osztás lényegében megfelel a történetírás valóságban megtett útjának. Csak Voltaire és Ranke nevét kell egyszerre idéznünk, hogy igazoljuk, mennyire helytálló ez a megállapítás. A történetírással szoros Összefüggésben haladt a történet* kutatás fejlődése, mely a történeti segédtudományok egész sorát termelte ki; a paleográfiát, az oklevéltant, a kronológiát, a genealógiát, a történeti földrajzot, a tájkutatást stb. és mindenek* előtt a legújabb időkben kiváltképpen levéltári szempontból fontos két tudományágat, a levéltártudományt és az irattant. Itt is érvényes az a megállapítás, hogy tökéletesen nem lehet