Levéltári Közlemények, 20–23. (1942–1945)

Levéltári Közlemények, 20–23. (1942–1945) - ÉRTEKEZÉSEK - Bittner Lajos: A történetírás és a levéltártudomány / 4–28. o.

A TÖRTÉNETÍRÁS ÉS A LEVÉLTÁRTUDOMÁNY 7 véghezvinni effajta osztályozást. Az egyes segédtudományok egymásbafolynak, kölcsönösen függenek egymástól és kiegé* szítik egymást. Összességükben a történetkutatás eszközei és ezáltal a történetírást is szolgálják. Fejlődésük a történetíráséval azonos úton halad: az egyes történeti forrásoknak és tárgyi tartalmuknak elszigetelt, pusztán elbeszélő, tehát beszámoló szemléletétől kezdve e szemlélet eredményeinek bizonyos előre kitűzött célokra irányuló, tanulságokat leszűrő, pragmatikus kiaknázásán keresztül eljut a forrásnak mint olyannak az illető forrás keletkezésén és azonos körülmények között létrejött más forrásokkal való összehasonlításán alapuló, fejlődés* illetőleg eredetkutató, genetikus vizsgálatáig. A genetikus eljárás az egyes forrásokat nem a maguk egyszerű adottságában tekinti, hanem mint egy összefüggő fejlődés végső eredőjét. Ez a szem= léleti mód a XIX. század második felében Sickel Tivadar taní= tásában érte el csúcspontját. Ilyen fejlődési utat tett meg, hogy a legfontosabb történeti segédtudományt ragadjuk ki, az ok= levéltan is. Ez a tudományág az egyes okleveleket külön=külön leíró szemlélettől a kiállító hatóság szerinti szempontig jutott el, amennyiben egy bizonyos kancelláriából kikerült valamennyi oklevél belső és külső ismertetőjeleit összefoglalóan vizsgálja és ennek következtében nemcsak az oklevelek valódiságának meg= állapításához, hanem a szó legtágabb értelmében azok történeti jelentőségéhez szükséges ismereteknek is birtokába jut. Ugyan= ebben az értelemben és alapjában véve ugyanezzel a módszerrel jár el a legújabb segédtudomány, az irattan is, a különbség csak az, hogy itt, miután elképzelhetetlenül sokkal nagyobb anyag= ról van szó, az egyes darabok vizsgálatának még sokkal inkább, mint az oklevéltan esetében, háttérbe kell szorulnia az összesség fejlődéstörténeti előfeltételeit figyelembevevő szemlélet mögött. Az iratok vizsgálatában ugyanis, mennél előbbre haladunk az évszázadok során, annál inkább abba a helyzetbe kerülünk, hogy azokat az előfeltételeket, amelyek szerint az iratok létre* jöttek, és azt a szerepet, melyet a történeti fejlődés folyamán játszottak, a legkisebb részletig tisztázzuk. Gyakran még az a lehetőségünk is megvan, hogy megállapítsuk, ki írta az egyes iratdarabokat. Ez a körülmény és az előadóra történő kiosztást, a jóváhagyást és elintézést illető feljegyzések, valamint a ha= sonlóképpen többnyire meglévő irodai segédkönyvek lehetővé teszik a pontos időmeghatározást is és azt, hogy az egyes irat* darabnak az ügymenetben vitt szerepét behatóan vizsgáljuk. Ezáltal lehetségessé válik az is, hogy messzemenő megállapí= tásokat tegyünk arra vonatkozólag, vájjon kinek az akarati elhatározásához fűződik a szóbanforgó ügy elintézése, ki tehát