Levéltári Közlemények, 20–23. (1942–1945)

Levéltári Közlemények, 20–23. (1942–1945) - SZEMLE - Herzog József (1880–1941) / 409–416. o.

SZEMLE 415 levéltárak védelmében. Minden érdemes magánlevéltárra kitérjesz= kedő általános megoldást nem hozott ugyan, de azzal is hasznos szolgálatot tett, hogy több értékes magáns (különösen családi) levéltár anyagát vette át megőrzésre a tulajdonjog érintetlenül hagyásával. Sok kinnlévő, nehezen hozzáférhető magánlevéltár iratairól pedig az eredetivel csaknem egyenértékű fényképmásolatot készíttetett, megvetve ezzel az Országos Levéltár fényképgyüjte= menyének alapját. A Magyar Nemzeti Múzeum önkormányzatában a levéltár= ügyön túlmenőan is fontos szerep várt rá: az önkormányzat kere= teibe tartozó intézmények együttműködésének biztosítása. Az 19-54 : VIII. t.=c. életbelépése után 1935 július i=ével ugyanis a Magyar Nemzeti Múzeum ügyvezető alelnökévé választották és e tisztséget élete végéig az összes érdekeltek megelégedésére látta el. Minden tisztség, minden megbízatás megbecsülése volt annak a feltűnésnélküli lelkiismeretes munkának, amely helyet biztosít számára a magyar levéltárügy történetében, egyúttal azonban jóvá nem tehető módon elvonta — sokszor fájt is neki — kedves levéltári és irodalmi feladataitól. Neki ugyanis nem adatott meg az, ami Károlyi Árpádnak, hogy a levéltárigazgatásban szétaprózott évek után visszatérjen félbemaradt munkáihoz és még hosszú ideig ezeknek élhessen. Herzog olyan felépítésű volt, hogy hivatali pályája végén, mint aki kötelességét teljesítette, megállott testének fáradt gépezete. A magyar levéltári szervezet legmagasabb őrhelyén is ugyanaz maradt, aki kezdettől fogva volt: szerény és mértéktartó. A tudást, amit évtizedek munkájával gyűjtött, nem rejtette el, mint a bibliai szolga a reábízott értéket, boldog volt, ha valakinek adhatott belőle. A hozzá közelállókról tudta, mivel foglalkoznak, milyen tárgyban kutatnak, s anyaggyűjtése közben gondosan kijegyzett számukra minden őket érdeklő adatot. Sőt évek során saját részére készített jegyzeteit is önzetlenül átengedte, amikor úgy látta, hogy a kérdés kidolgozásához már nem fog hozzájutni. Tisztviselőit barátainak tekintette és fájt neki, ha egyesek, mióta hivatalfőnök lett, félre= húzódtak tőle, amikor ő még a rangsor végén lévő gyakornokokkal sem éreztette soha a távolságot. Amilyen nehezére esett, hogyha idegenek, vele egyenlő rangúak társaságában kellett lennie, olyan jól érezte magát tisztviselőtársai között. Ilyenkor kilépett elzárkó= zottságából és örömmel idézte fel a közeli vagy a távoli multat, különösen az évekkel, évtizedekkel korábban történteket, amelyekre talán minden ember szívesebben és világosabban is emlékszik vissza, mint a tegnapra vagy a mára. 1941 december 29=én hatvanegy éves korában hagyta itt a földi életet. Csendesen, szinte észrevétlenül, ahogyan ez az ő neme= sen egyszerű, halkszavú egyéniségéhez illett. Már az ősz elején megvált hivatalától betegségektől kínzott fáradt testtel, a magyar földhöz közeledő világégés kiszámíthatatlan esélyein gyötrődő halálosan fáradt lélekkel. Csak nehezen lehetett lebeszélni, hogy mielőtt elmenne, betegen is minden tisztviselőjét felkeresse, minden=