Levéltári Közlemények, 20–23. (1942–1945)

Levéltári Közlemények, 20–23. (1942–1945) - KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Baán Kálmán: Kisnemes családok levéltárai / 376–383. o.

378 KÍSEBB KÖZLEMÉNYEK hogy a kis=, illetve köznemesség mintegy nyolcvanöt százalék* \ ban a magyar fajtához tartozott. A nemzetiségek között sokkal kevesebb a nemes származású család s ezek is jobbára újabb keletű nemességgel bíró armalisták. Míg a tót, a rutén és a román falvakban elég nagy számban élnek régi birtokos, egy= telkes nemescsaládok, addig a szerb, a horvát, meg a német falvakban ilyenek úgyszólván nincsenek; ami kevés nemes található közöttük, az armalista eredetű, és címeres nemes* levelét is nem régen szerezte. Nem ok nélkül választjuk szét az armalistákat a birtokos, illetve egytelkes nemességtől. Az armalista nem támaszkodik régi birtoklásra, hiszen nemessége legtöbbször egészen újkeletű (XVII—

XVIII. század) s ennélfogva régebbi oklevelei, kivált* képpen középkori oklevelei nincsenek. Birtokai nem régi eredé* tűek, általában kicsinyek s így azokkal kapcsolatban kevesebb alkalom adódott peres eljárásra, vagy egyéb jogügyletre. Az adományos és az egytelkes nemességnél egészen más a helyzet. Elsősorban azért, mert nagyobb nemesi közösségekben élnek. Egyik=másik dunántúli faluban, az úgynevezett nemes közsé* gekben, a lakosság nagyobbik fele nemes, mégpedig ősi birtok* íáson nyugvó nemességgel. E nemes községeket úgy is jelöl* hetjük, hogy egytelkes nemesek által lakott falvak. Ezeknek az egytelkes, ma paraszti szinten élő családoknak egy részét már Csánki Dezső említi «Magyarország történelmi földrajza a Hu= nyadiak korában" c. munkájában, nem meglepő tehát, ha leveleik között középkori, sőt olykor Arpádskori okleveleket is találunk. Régi birtoklásuk alapján sokkal sűrűbben nyilt alkalom különféle perekre, birtok* s egyéb jogügyletek írásbafoglalására s ezek megtételénél régebbi hagyományokra támaszkodnak. Ennek az eredménye, hogy tájékozottabbak voltak az oklevelek jogbiztosító értékéről, az okleveleket jobban megbecsülték és őrizték, mint az armalisták, akiknek számára az okiratok szerepe inkább csak a nemesi állapot bizonyításában volt jelentős. Most már, ha a kutató, illetve adatgyűjtő azzal a céllal utazik el pl. valamelyik vármegyébe, hogy ott ismeretlen levél* tárakat, okleveleket keressen, az előbb vázoltak szerint világos, hogy útja első állomásaiként az egytelkes, vagyis nemesi fal= vakat célszerű megjelölni. Tapasztalataink alapján bátran mond* hatjuk, hogy Csánki Dezső nagy munkája elsőrendű segítséget nyújt, adatai még a mai állapotra is irányadók. Talán felesleges ismételni, hogy a kutató további útja során elsősorban a magyar falvakat keresse fel. Mindannyian tisztában vagyunk ugyanis, hogy a még oly szorgalmas és alapos település* vagy népiség* történész sem vállalkozhat arra a nagy feladatra, hogy a kisze*