Levéltári Közlemények, 20–23. (1942–1945)

Levéltári Közlemények, 20–23. (1942–1945) - ÉRTEKEZÉSEK - Bittner Lajos: A történetírás és a levéltártudomány / 4–28. o.

12 BITTNER LAJOS támogatott nagy forrásközlő tevékenysége is, mely állam* politikai, tehát oknyomozó szempontoknak köszöni megindu* lását. Dumont sok más levéltáron kívül az osztrák hercegek levéltárát is használta; mindmáig túl nem szárnyalt műve az összes európai államok diplomáciai szerződéseinek gyüjte* menye az ókortól a jelenkorig, a Corps universel diplomatique. Ebből az időből származik Schierendorff Gyula Keresztély udvari kamarai tanácsos emlékirata is, 8 amely az osztrák her* cégek levéltárának egy általános állami levéltárba való bekebelez zését ajánlotta. Elgondolása szerint ez a levéltár cselekvőleg állt volna az állami érdekek képviseletének szolgálatára. Ezeknek a gondolatoknak a megvalósítására az első cél* tudatos kísérletet csak a levéltár i749=ben történt újjászervezése jelentette, melyet Bartenstein, Mária Terézia meghitt tanács* adója indított meg az uralkodóno élénk részvételével. A kezde= ményezést később hg. Kaunitz államkancellár folytatta. 9 A né* met=Habsburg családi ág trónöröklési jogainak és birtokaira vonatkozó jogcímeinek nagyméretű forrásközlő bizonyítása, mely az i74o=től 1748=!^ tartó osztrák örökösödési viszály folyományaképpen indult meg, jelentékeny nehézségekkel volt kénytelen küzdeni a számításba jövő oklevélanyag felkutatása terén. Ezen akartak segíteni a levéltár megfelelő újjászervezés séveí és így Rosenthal Antal Tivadar, az új házi levéltárnok alkalmazásakor elrendelték a középkori levéltár célravezetőnek látszó rendezésén kívül még a levéltár bővítését is, de teljesen az oknyomozó történetírás szellemében, nem egész levéltári testek bekebelezése útján, hanem a gráci, innsbrucki és prágai levéltárakból, valamint a központi hatóságok regisztratúráibói kiválogatott állampolitikai oklevelek besorozása révén. A levél= tár általános főfeladata is az lett, hogy a levéltári anyag és véleményes javaslatok rendelkezésre bocsátásával az állam* érdekek védelmében közreműködjék. Ezáltal a levéltár bőví= tését, rendezését és igazgatását az oknyomozó történetírás és a racionalizmus értelmezése szerint vették tervbe, amelynek alapelvein Kaunitz herceg egész államférfiúi működése nyu­godott. Ez a terv azonban már kezdetben hajótörést szén* védett a kiváíogatási rendszer következményein és a munkába állított hivatalnokok rátermettségének hiányán. Rosenthal, az első házi levéltárnok meglehetős mennyiségű emlékiratot és véleményes javaslatot szerkesztett ugyan, de működésének 8 Gesamtinventar. . . í. k. ló*. 1. 9 Gesamtinventar. . . I. k. 17*. 1. — A további egyes utalások ebből a Gesamtinventarsból kereshetők ki az 5. (mutató) kötet segít­ségével.

Next

/
Thumbnails
Contents