Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941)

Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941) - ÉRTEKEZÉSEK - Szabó István: A magánlevéltárak ügye / 76–105. o.

A MAGÁNLEVÉLTÁRAK ÜGYE 77 A magánlevéltárak között külön tekintetet kívánnak á különböző önkormányzati szervezetek, testületek, egyesületek, társulatok levéltárai is, melyek azonban nagyobb történeti múltra többnyire nem tekintenek vissza s így fontosságuk elsősorban csak a közelmúltra nézve van. Az újabb évtizedekre vonatkozóan szintén külön szoktak beszélni és sajátos védelmi mozgalmakat szervezni az ipari és kereskedelmi vállalatok levéltárai tekintetében. A távolabbi múltra ezeknél jóval nagyobb jelentőségűek az említett családi levéltárak, melyek eredete gyakran a középkorba nyúlik s a szorosabb értelemben vett magánlevéltáraknak számra és történeti értékre nézve legjelentékenyebb csoportját alkotják, A különböző magánlevéltárak megóvása és tudományos értékesítése tekintetében két súlyos elv küzd egymással: a közérdeket szolgáló állami levéltárvédelem elve a magántulajdon elvével. Az előbbi szerint az írott történeti emlékhez, bárki kezében legyen is az, a köz érdeke fűződik, így a köz védelme alá helyezendő, Az utóbbi társadalmi rendünk alapköve. A kettő között kiegyenlítő megoldást kell keresni, amely a közhatalomnak a magántulajdon elvének lényeges sérelme nélkül biztosít jogot a magánlevéltári anyag felett, A magánlevéltárakban fekvő történeti anyagra, ennek jelentőségére, hiányaira és problémáira általában mindenfelé a tudományos szervezetek hívták fel a figyelmet. A törekvések sokáig a magánlevéltárak egyes darabjainak közzétételében merültek ki. Az egyes országokban — nagyobb ütemben főleg a múlt század derekától — egész sorozatai jelentek meg különböző kiadványoknak, melyekben a magánlevéltárak fontosnak ítélt darabjai kerültek napvilágra. E munkából a magyar történettudomány is nagy mértékben kivette a részét s oklevéltárakban, forrásközlő folyóiratokban és más kiadványokban az elmúlt száz év alatt magán-, főként családi levéltáraknak sok emléke lett közkinccsé. Nem elégedve meg azzal az eredménnyel, ami a levéltári forrásanyag kiadványokban való közkinccsé tételében megnyilatkozott, egyes államokban az utóbbi évtizedekben különböző szabályokat hoztak, hogy a levéltári anyag, a magánlevéltárak megtarthatók legyenek a nemzet kultúrjavaként és teljesíthessék ebből folyó feladatukat, Nem tekintve ugyanis azt a körülményt, hogy a magánlevéltárak a tudományos érdeklődéstől elzárva nem tudják a nemzeti