Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941)

Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941) - SZEMLE - Elekes Lajos: Az Erdélyi Múzeum levéltárának kialakulása / 544–549. o.

548 SZEMLE hatokat. Ezen a sikeren felbuzdulva az egylet köriratban akarta rábírni az erdélyi hatóságokat, hogy selejtezésre váró anyagukat engedjék előbb átvizsgálni. Egyébként áldozatoktól sein riadtak vissza, hogy a történelmi értékű anyagot vagy legalább egy részét megmentsék. 1903-ban az állandó anyagi nehézségek ellenére is módot találtak arra, hogy kiselejtezett hatósági anyagot Vásároljanak. Ezekben az években a levéltár ugrásszerűen bővült, de mellette a kézirattár is szépen fejlődött. A gyarapodás viszont egyre égetőbbé tette a rendezés problémáját. 1903-ban a Vallásés Közoktatásügyi Minisztérium hozzájárulásával külön szakembert szerződtetett az egylet ennek a munkának az elindítására. Ez az első eset, amikor a levéltár saját tisztviselőt, a könyvtártól külön kezelést kapott; később állandó levéltárnokot foglalkoztatott. A rendezés kezdetén megállapították a főbb csoportokat, amelyekbe a levél- és kézirattár anyagát sorolni fogják. Alapelvük modern: ,,a történeti alakulás szerinti kereteket" akarják helyreállítani. Első lépésként az alapító Kemény József gyűjteményét helyezték vissza eredeti állapotába, Kemény Sámuelét pedig kivonták a kézirattár törzsanyagából, s amennyire lehetett, szintén külön testté formálták, Ezek után a kézirattárat a következő csoportokra tagolták: a) Kemény József gyűjteménye, b) Kemény Sámuel kézirattára, c) Mike Sándor gyűjteménye, d) országgyűlési irományok, e) az Erdélyi Múzeumegylet könyvtárában elhelyezett kéziratok törzsanyaga s végül f) kódexek. Hasonló elvek szerint osztották fel a levéltár anyagát. Ebben is maradt időrendes törzsanyag, eredeti és egykorú másolatban őrzött oklevelek, újabbkori másolatok és kivonatok, végül nyomtatott oklevelek csoportja 1711 után. Kiemelték önálló sorozatba a címeres és rangemelő okleveleket, külön választották a családi levéltárakat, utóbbiakat két alcsoportra, külön kezelendő nagyobb és egy-egy ládából, olykor csak egykét darabból álló kisebb levéltárakra osztva. Az előbbiek kőzött találjuk Apor Péter leveleit és iratait, Bánffy György levéltárát, az Eszterházy grófok cseszneki, a Gyulai és Kuun grófok, a branyicskai Jósika bárók magyarfenesí, a Kemények malomfalvi, a Lázárok meggyesfalvi levéltárát, széki Teleki Domokos gróf iratait, a hadadi Wesselényi bárók, a csíkszentdomokosi Sándorok, pókai Sárosyak levéltárát, a második csoportban pedig az albísí Barthos, malomfalvi Benedek, nagykedei Fekete, sárosmagyarberkeszi Katona, kérői és pókaíalvi Kathonay család, Kemény Anna bárónő, a mezőbándi Kovács , egri Kovács, bencédi Pap, tarcsafalvi Pálffy, nyárádszentimrei Balog család iratait. Végül külön csoportba sorolták a céhiratokat. Természetesen a történeti kialakulás célul kitűzött elvét nem lehetett következetesen érvényesíteni. A következő években megpróbálták szétbontani a törzsanyag limbusát, s ahogy