Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941)

Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941) - SZEMLE - Glaser Lajos: A térképrendezés feladatai a vidéki levéltárakban / 537–544. o.

SZEMLE 541 mappáknál azonban a vászon egy darabból áll, először tehát ezt kellene leválasztanunk gőzölés által. Ekkor azonban számolnunk kell azzal, hogy a vászon hasznavehetetlenné válik, mert használt vászonra nem lehet újból térképet felhúzni. A szétválasztott térképlapok ragasztós hátát pedig nem hagyhatjuk szabadon, hanem vagy új vászonra kell húzatnunk, vagy pedig vékony papírral kell beragasztanunk.

5 Rövidebb és kevésbbé költséges eljárás a gőzölés helyett a ragasztások helyén való szétvágás. Akármelyik megoldást választjuk, a nyert szelvényeket közös borítólapba kell helyeznünk, amire a felaprózás idejét és az egész térkép eredeti méreteit fel kell jegyeznünk. A kisimított anyagot a túl terjedelmesek felaprózása után a legjobb nagyság szerint csoportokba osztanunk. Jelzetnélküli anyagnál ez semmi nehézséget nem okoz, de jelzettel ellátott gyűjtemény esetén is megoldható utalólapok vagy az elenchusba való bejegyzések segítségével. A nagyságszerinti osztályozást több körülmény is szükségessé teszi. Simábban fekszenek egymáson a térképek, ha körülbelül egyforma nagyságúak; kisebb a porosodás lehetősége, könnyebb a polcméretek megállapítása, jobb a helykihasználás és lényegesen egyszerűbb a kezelés. Ezek után nincs más hátra, mint a nagyságkategóriák szerint méretezett polcokon, illetőleg — a kiemelés — megkönnyítésére — fiókokban való elhelyezés. Ennél csupán arra kell figyelemmel lennünk, hogy egy-egy polcon vagy fiókban ne legyen 10—12 cm-nél magasabbra rakva az anyag, sőt még egy polcnyi, illetve fióknyi anyagot is több borítólapba vagy mappába helyezett csoportra osszunk fel, mert ezzel nagyon megkönnyítjük a kezelést. Hátra van még a térképeknek hozzáférhetővé tétele a tudomány, a közigazgatás és a magánérdekek részére. Az ezzel kapcsolatos tennivalók legnagyobb része azonban az említett levéltárak általános feladataival függ össze, csupán az elenchízálás kérdése az, amely az anyag különleges természetének megfelelően különleges megoldást igényel. Amig ugyanis . a levéltárak iratanyagánál a kiállító neve, a tárgy és a dátum tökéletesen elég a meghatározáshoz, addig a térképeknél sokkal több adatot, ismertetőjegyet kell felvennünk az elenchusba. Az első ilyen ismertetőjegy a cim, amely az ábrázolt területnek egyszóval való megjelölésétől egészen a 10—45 soros barokkos feliratokig a legkülönbözőbb tartalmú és hoszszűságú lehet. Elméletileg ezt, bármily hosszú legyen is, betű5 Csomagolópapír nem jó e célra, mert gyenge enyvezettségénél fogva jobban szívja a vizet, mint a térkép papírja és így deformációt okozhat,