Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941)

Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941) - SZEMLE - Tóth András: Az új olasz levéltári törvény / 518–526. o.

SZEMLE 525 oldáshoz érdemes megjegyeznünk, hogy még egy, az állam jo­gát minden téren erélyesen képviselő uralom jogi rendezése után is számos részletkérdés maradt megoldatlanul. Signoreili említett cikkében rámutat, hogy a megoldatlanul hagyott kér­désekre, miként a magánlevéltárak iratanyagának mennyiségi és minőségi leltárára, a levéltári anyag racionális megőrzésére és tudományos elrendezésére, a tulajdonjog öröklésének szabályozására, az iratanyag egységének megőrzésére öröklés esetében, a teljes kiviteli tilalomra s az iratanyag tudományos használatának nagyhorderejű biztosítására. A törvény tehát bármily világos is, nem elegendő a szövevényes kérdéscsomó végleges tisztázására s rendelkezéseinek egészséges végrehaj­tását is csak úgy lehet biztosítani, ha a megfelelő végrehajtási utasítást a szakfórumok elkészítik. Az iratok selejtezése felől a törvény VIII. cikkelye ren­delkezik. A magánlevéltárak és egyéb levéltári anyag tulaj­donosai nem adhatnak papírmalomba feltehetőleg politikai vagy történeti fontosságú iratokat. Minden selejtezés befeje­zése után a kiselejtezendő iratok jegyzékét jóváhagyás végett a belügyminisztériumba kell felterjeszteni, a területileg illeté­kes állami levéltár útján. Az engedélyt az anyaggal együtt át kell adni a papírgyárnak. Ha állami szervek, vagy más köz­intézmények anyagáról van szó, a papírgyáraknak követelniük kell a selejtezett anyag hiteles jegyzékét. A 30. §. az árveréseken előkerülő iratanyagról szól és elrendeli, hogy ez iratok jegyzékét az elővételi joggal rendel­kező belügyminisztériumnak azonnal meg kell küldeni. A kö­vetkező IX. cikkely a szankciókat foglalja magában, a 31. §, kijelenti, hogy „a jelen törvényben foglalt tilalmak ellenére megejtett elidegenítések teljes jogérvényük szempontjából sem­miseknek tekintendők", A levéltári anyagra vonatkozó beje­lentési kötelezettség elmulasztása esetében a büntetés 500— 5000 líra között váltakozik, a levéltári anyag kícsempészését, vagy megrongálását (vagy ezeknek kísérletét) 2000—24.000 líráig terjedő pénzbírsággal sújtják. Megjegyzi a törvény, hogy a pénzbüntetés nem mentesíti a tettest a vámtörvénynek csem­pészésért kiszabott büntetése alól. A törvény zárórendelke­zései közül a 42. és a 43. §-ok tarthatnak különösebb figye­lemre számot. Az első elrendeli, hogy a központi Archívío del Regno, valamint a helyi levéltári főintézőségek épületeinek dologi kiadásai az államkincstárat terhelik, viszont a helyi le­véltárak és kerületi levéltári fiókok dologi költségeit az illető tartományok viselik. A másik rendelkezés az olyan irat­anyagról szól, melyről nem állapítható meg azonnal, hogy vájjon levéltári vagy könyvtári természetű-e? Ebben az eset­ben a területileg illetékes bibliográfiai főintézöség véleményét kérik. Az olasz levéltári szakkörök véleménye szerint a tör­vény egyaránt szolgálja ,,az olasz' nép szellemi életegységének

Next

/
Thumbnails
Contents