Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941)
Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941) - IRODALOM - Bakács István János: Csizmadia Andor: Győr városjoga az Árpádok korában. Győri Szemle 1940. 7–17. pp. Győr közigazgatása a sz. kir. városi rangra emelés előtt. (Klny. a Győri Szemléből). Győr, 1940. / 509–511. o.
510 IRODALOM királyi népet a várba s ekkor Győrött, miként Esztergomban, királyi, püspöki és káptalani várost különböztethetünk meg. Sajnos, Cs, a város középkori életét kizárólag a prívílegialis levélnek sorain keresztül vizsgálhatja, Hóman és Pleidell munkáinak s összehasonlító adatainak felhasználásával. Ennek okát az adja, hogy Győr város levéltára a török ostromok idején megsemmisült. Cs. egyszerűen a XVIL századi adatok visszavetítésével akarja megoldani a problémákat. így a bíróválasztást azért teszi Szt. György napjára, mivel ez a XVII, században ekkor történt s ilyesmi ,,a legtöbb városnál évszázados szokásjogból alakult ki", ugyanígy a XVII. századi „öreg emberek intézményének" gyökerét is az Árpádkorra teszi, 1447ben azután, amikor Győr felszabadult III. Frigyes császár csapataitól, Cs, által meg nem magyarázott körülmények folytán a királyi Győr város önállósága megszűnt s egész Győr a káptalan, illetőleg a püspök földesurasága alá került. De ez a földesúri joghatóság rövidéletű volt: a török előnyomulás következtében ismét mint védőbástya szerepel, immár kelet felé. A rövid török megszállás után a császári csapatok végvára, ahol a tényleges hatalmat a várkapitányok gyakorolták, a püspökök egyébként is hosszú időn keresztül nem is tartózkodtak a városban. Természetesen Győr népe erősen sínylette a végvári katonaság túlkapásait s az országgyűléseket is sűrűn foglalkoztatták a győriek panaszai. Ám abból a tényből, hogy 1550-ben már állott a győri városháza, arra következtethetünk, hogy a város középkori önálló igazgatása nem szűnt meg Mohács után sem. Cs. szerint a XVII. század elején a várkapitányok burkolt támogatása következtében indult meg a városban az önállóságra való törekvés; úgy véljük azonban, hogy a török megszállás következtében megszakadt autonómia újraéledéséről van csupán szó. Cs. munkájában hiányzik ennek a kontinuitásnak a rajza. A szerző az újkorban is csupán a győri levéltárra s elsősorban Bedy Vincének ott őrzött, kéziratos munkájára támaszkodik. Ezeket az Országos Levéltárban könnyen lehetne igen értékes adatokkal kiegészíteni. Pl. amikor a XVII. század végén a győri nemesek maguknak követelték a bírói tisztet, a magyar kancellária előtt folyt a polgárság és a nemesség pere, s így a magyar kancelláriai levéltárban a magyarországi polgárság és városban élő nemesség viszonyának tisztázásához felbecsülhetetlen értékű adatokat találhatott volna. Cs. azonban ezt a viszályt éppen csak megemlíti, A bíróválasztás egyébként Győrött akként történt, hogy a tanács által kijelölt négy személy közül választhatott a polgárság, s aki a legtöbb szavazatot kapta, azt nevezte ki bíróvá a káptalan mint földesúr. A tanács — a bíró és 12 esküdt — mellett ott találjuk a jegvzőt, aki a levéltár kezelője, s a várost képviseli a bíróságok előtt, e mellett nem egyszer a vármegye jegyzői tisztét is betöltötte. A tanács iktatja be az új polgárokat megfelelő illetékek lefizetése fejében a polgárság sorába, de
