Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941)

Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941) - IRODALOM - [ifj.] Rónay László: Traselli, Carmelo: Disposizioni pontificie per la tutela del patrimonio ecclesiastico. Archivi, ser. II., anno V. 1938. - XVI. fasc. 1. pag. 31–33. / 492–493. o.

492 IRODALOM is a „történeti módszer", vagyis lényegében a proveniencia elve uralkodik már vagy száz év óta, s nem külső szempontok szerint való osztályozás vagy előre megszabott szisztéma. A levéltárnok itt a „respect des fonds" követelményének akar megfelelni, s ezt akkor teheti meg leginkább, ha azonosítani tudja magát az általa kezelt levéltárat létrehozó hatóság stb. hajdani irattárosával, s az eredeti rendnek megfelelően igyekszik új életre kelteni a holt iratanyagot, Számára nem létezik az a probléma, hogy az iratokat mint kelljen már keletkezésük során előkészíteni a későbbj levéltári elhelyezésre, mert azok eredeti helyén, elrendezésén mit sem változtat, hogy a hatóság irattárából a „technikai levéltáros" őrizetébe kerülnek. A magyar olvasó abban is egyetért a bolognai levéltárnokkal, amikor a párisi professzor javasolt levéltári terminológiáját nem tudja a magáévá tenni. Az a meghatározás, amit Samarán a faseiculusról (dossier-ről) ad, a mi szemünkben is inkább egész levéltárra illik; de ugyanakkor idegen tőlünk a hivatalos olasz megfogalmazás is, hogy t. í, a fasciculus annyi, mint egy és ugyanazon ügyben beérkezett és elküldött (!) akták szám vagy kelet szerint rendezett együttese. Magunk az efféle meghatározásnak nem látjuk sok értelmét, sem szükségét, s ha már levéltári terminológiáról van szó, inkább a ,,fonds" esetében óhajtunk tisztább fogalmakat. Teljesen egyetértünk Cencettivel abban, hogy a sorozat (vagy az osztály) nem egyszerű együttese a fascículusoknak, hiszen az egymásmellettiség, közelebbi megjelölés nélkül, mesterséges is lehet. Mint ahogy a magyar és az olasz szóhasználat abban is megegyezik egymással, hogy az „archívío", akár a „levéltár", háromfélét ís jelenthet; először is egy vagy több hatóság stb. működésével kapcsolatosan megőrzött íratok összességét, azután magát az intézményt, mely gyakran több most említett levéltárat egyesít magában, s végül az íratok őrzésére és kezelésére rendelt épületet. Általában pedig elmondhatjuk, hogy Samarán cikke és Cencetti hozzászólása lehet nem egy vonatkozásban figyelemreméltó, de éppen a levéltári terminológia tekintetében nem is nyújthat sok tanulságot nekünk, amióta Herzog József tanulmánya (Levéltári Közlemények X. 1932) ezen a téren biztos alapokat vetett számunkra. Wellmann Imre, Trasellí, Carmeío: Dísposízíoní pontífícíe per la tutela del patrimonio ecclesíastíco. (Pápai rendelkezések az egyházi levéltári anyag védelméről.) Archivi, ser. II. anno V. 1938— XVI. fasc. 1. pag. 31—33. 1712, évi május hó 14-én Giovanni Battista Spinola bíboros camerlengo (az Egyház kamarása) XI. Kelemen pápa (1700—1721.) rendeletére megújította a már 1704. éví szeptember hó 30-án kelt tilalmat, mely szerint régi, értékes iratok eladása, vétele, átruházása nincs megengedve, hacsak arra az Angyalvár apostoli levéltárának bezetője, Mons, Domeníco Riviéra és a vatikáni levéltár vezetője, Gíacomo