Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941)

Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941) - IRODALOM - Wellmann Imre: Cencetti, Giorgio: „Archivio”. Progetto di „voce” per vocabolario, di Charles Samaran. Traduzione e osservazioni. Archivi, ser. II., anno V. 1938. 83–90. pp. / 488–492. o.

IRODALOM 491 ponta rendezett és tájékozódásul vagy bizonyságképen megőrzött írásos dokumentumok összessége. Több fasciculus (a francia terminológia szerint) levéltári ,,fonds"-t, több ilyen osztály levéltári depozitumot vagy egyszerűen levéltárat alkot. Az ennek elhelyezésére és őrzésére vonatkozó anyagi természetű normákat a levéltári ökonómia foglalja magában, Samarán most ismertetett összefoglalását G. Cencetti bolognai állami levéltárnok arra érdemesíti, hogy fordításban közölje az olasz levéltártudományi folyóirat hasábjain. Egyúttal azonban megjegyzéseket is fűz hozzá. Először is példákkal bizonyítja, hogy már az ó- és a középkorban sem volt hiány a levéltár fogalmának meghatározásaiban, A középkor jogtudósai már felismerték a levéltárakban őrzött íratok bizonyító értékét; az „archívum" csak később szerepel mint különféle ismeretek gyűjteménye, talán annak következtében, hogy a renaissance történetírói levéltári anyagot is használtak. Ami a levéltári anyag fogalmának ismertető jegyeit illeti, Cencetti megjegyzi, hogy az autentícítás nem természetes követelmény; egyébként is relatív dolog, valamely irat csak létrehozója s ennek jogutódai számára hiteles önmagától értődőén, A levéltári anyag hivatalos jellegén pedig helyesen azt kell érteni, hogy az íratok a levéltárat létrehozó hatóság vagy testület tevékenységének kifejtésére szolgáltak s nem pusztán gyűjtögető szándékból kerültek együvé, A többi követelményt (amelyeket különben Samarán sem hangoztatott): hogy az iratok értékesek, jogbizonyító vagy éppen történeti jellegűek legyenek, Cencetti egyszerűen elveti — teljes joggal. Viszont fontosnak tartja a magánlevéltárak — Samarantól csak érintett — problémájának precíz megfogalmazását: hogy t. i, mi módon és milyen keretek közt kelljen összeegyeztetni az iratok megőrzése és nyilvánossága tekintetében fennálló közérdeket a magánlevéltár birtokosának törvényes tulajdonjogával. Ugyanez a kérdés az autonóm testületek esetében is. Mindez itt-ott kritikával vegyes kiegészítés a francia szerző cikkéhez- Fontosabb, amit Cencetti a levéltár problémáival és a javaslatba hozott terminológiával kapcsolatban jegyez meg: kiviláglik belőle, hogy Samarán címszó-tervezete, bár a levéltárra vonatkozó általános tudnivalók összefoglalásának szándékával jött létre, nagyon is a speciális francia viszonyok bélyegét hordozza magán. Nemcsak a magyar olvasó fülének cseng idegenül, amikor az élő irattár és a holt levéltári anyag rendezésének összhangba hozataláról hall, s a számára ismeretlen ,.kvotácíót" a levéltárnok legfőbb problémái között találja felsorolva. Az olasz szerző is méltán jegyzi meg, hogy ennek a kérdésnek csak olyan országokban van gyakorlati jelentősége, ahol — mint Franciaországban — a racionalísztíkus filozófia elvei szerint mesterséges csoportokba tagolták szét, sztatikus szkémába gyömöszölték a változó élet-termelte szerves, sokszínű levéltári anyagot. Ezzel szemben Itália földjén