Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941)

Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941) - IRODALOM - Wellmann Imre: Cencetti, Giorgio: „Archivio”. Progetto di „voce” per vocabolario, di Charles Samaran. Traduzione e osservazioni. Archivi, ser. II., anno V. 1938. 83–90. pp. / 488–492. o.

490 IRODALOM tői kezdődik, Michel (1877), Richou, Holtzinger, Lelong, Löher, majd Taddeí, Muller, Feith és Fruin, Jenkinson, Casanova és Boudet (1934) műveivel. E munkák értéke különböző; ritka a többféle nézőpont, némelyik csak abból a szemszögből tekinti a levéltárakat, hogy miként formálódnak a hivatali életben, mások csupán történeti ismereteket vagy praktikus tájékoztatást akarnak nyújtani. De egyfelől e publikációk, másfelől egyes országokban a hatóságok gondoskodásából kiadott szabályozó normák és ezek alkalmazása nyomán élénk véleménykícserélődés indult meg, s ennek során fontos kérdésekre derült világosság. így született meg Franciaországban, a nagy forradalom s a császárság idejének szerves összefüggéseket szétszaggató doktriner osztályozása után vísszahatáskép, 1843-i kormányrendelettel a provenienciának ma is uralkodó gondolata. Egyébként is nagy erőfeszítések folytak leltártípusok megalkotására, a hatósági irattárak átadásának és a selejtezésnek szabályozására, módszer és terminológia egységesítésére; nem hiányzott az a törekvés sem, hogy a családok s a magánvállalatok érdeklődését felkeltsék levéltáraik megőrzése iránt. De éppen az 1934-ben megjelent ,,

Guide international des Archives" adatai világítottak rá, hogy az egyes országokban milyen különböző a felfogás a levéltári problémákról, s nem egy helyen mi sem történt megoldásuk érdekében. Pedig mindenütt közös probléma pl. a magánkézbe jutott vagy eladásra kerülő állami iratok visszakövetelésének szabályozása. Hasonlóképen az élő irattárak létrehozói s a „technikai levéltárnokok" között szükséges együttműködés biztosítása, vagyis az, hogy a közigazgatás irattárait már létrejöttükkor előkészítsék a levéltárnak később történő átadásra, úgy, hogy azok mintegy automatikusan belesimuljanak a levéltári osztályozás kereteibe. Ugyancsak mindenütt égető kérdés a modern adminisztráció révén óriási tömegűre szaporodó levéltári anyag selejtezésének ügye, főként az, hogy e téren mikép lehet közös nevezőre hozni a közigazgatás s a történeti kutatás érdekeit. S ott van végül a kvotációnak — a levéltárnok szemében szinte a kör négyszögesítésével felérő — problémája: elég mozgékony, nagyobb felforgatással nem járó rendszert találni arra, hogy a modern adminisztráció iratait a régibb anyag közé illeszthessük a hagyományos osztályozás keretein belül. E problémák megemlítése után Samarán befejezésül röviden kitér a levéltári terminológia kérdéseire is. Az „archívum" szó hagyománytól szentesített, általános és pontatlan használatával szemben szakszempontból természetesen csak a szó körülírt, technikai értelmét méltatja figyelemre. A levéltár anyagi egysége szerinte a darab (regiszter, csomó, doboz, kötet stb.), míg az ideális egység a fasciculus: egyéni vagy társas tevékenység gyakorlásából származó, s ennek során na-