Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941)

Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941) - IRODALOM - Wellmann Imre: Cencetti, Giorgio: „Archivio”. Progetto di „voce” per vocabolario, di Charles Samaran. Traduzione e osservazioni. Archivi, ser. II., anno V. 1938. 83–90. pp. / 488–492. o.

IRODALOM 489 chium alakja a görög archeion-bó\ származik, ez meg az arcAé-ból, ami a görög városok fő hatóságainak székhelyét, s tágabb értelemben a működésük során ott összegyűlt és megőrzött írásos emlékeket jelentette. Hasonló értelme volt az ó- és a középkorban a tabularium s a thesaurus szavaknak. A fogalom megjelölésére azonban az archívum szó megfelelő alakjai honosodtak meg a latin és a germán nyelvekben. A levéltár fogalmának történeti fejlődésére térve át, annak határozott definicióját Samarán az ókorból nem ismeri. A középkoron át az archívum szerinte egy-egy államról, városról, hivatalról, családról stb. szóló ismeretek gyűjteményét jelentette, meglehetősen elmosódott körvonalakkal, Ez az értelme maradt meg a XVIII. századon túl is pl. az ,,Archíves curíeuses de l'hístoire de France" és más folyóiratok címében (v. ö. a mi „tár", „leveles tár" kifejezésünkkel). A XIX. század igyekszik először pontosabban körülírni a „levéltár" szó jelentését, de a különböző szerzők meghatározásai ellenmondók, mert más és más a kiindulópontjuk. Az egyik (Menage) abban látta az „archívum" fő ismertető jegyét, hogy régi, a másik (Le Duchat): hogy értékes iratokat foglal magában; az újabb szerzők pedig az iratoknak hol hivatalos, hol történeti, hol autentikus, hol jogbízonyító jellegét hangsúlyozták. Egyik sem elegendő önmagában: a levéltárak anyaga legnagyobbrészt megfelel egyik vagy másik említett követelménynek, ez azonban még nem jelenti azt, mintha a bennük őrzött iratok mindenestül régiek, értékesek, hivatalosak, autentikusak vagy jogbizonyító jelentőségűek lennének (a semmitmondó „történeti" megjelölésről nem is beszélve). De egyben minden szerző egyetért: hogy t. i. különbséget kell tenni köz- és magánlevéltár között. Az első a részben vagy egészben közhatalommal felruházott adminisztratív- és kormányszervek, az utóbbi egy vagy több magánszemély (ill. testület) működéséből jön létre. A „levéltár" szónak tehát a köznyelvben használatos általános és bizonytalan értelmén kívül van határozott és pontos jelentése is, amiben a szakemberek egyeznek meg hovatovább egymással. A levéltári problémákkal a XVII. századig, úgy látszik, senki sem foglalkozott, legalább is nem tette közzé vizsgálódásait. Az első ismert levéltártani munka Baldassare Bonifacio Velencében, 1632-ben megjelent „De archivis liber singularís"-a; rövid kompíláció, de legalább említést tesz a levéltárak hasznáról, arról, hogy milyen megbecsülésben s minő rendben kell tartani őket, A rendezés szisztémájának kidolgozása terén azután XVIII, századi franciák: Le Moíne, Batteney és Chevríéres kísérleteit illeti az érdem; eredendő hibájuk azonban, hogy törekvésük csupán a földesúri levéltárakra vonatkozik, s tisztára és bevallottan utilitárius: csakis a feudális jogok és jövedelmek kiterjesztését szolgálja. Az igazi öncélú levéltártudomány a XIX. század második felé-