Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941)

Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941) - IRODALOM - Jánossy Dénes: Christopher, H. G. T.: Palaeography and archives. A manual for the librarian, archivist and student. London, 1938. / 485–488. o.

486 IRODALOM vei — magángyűjtők és sznobok üvegszekrényeibe vándorolván a történetírás számára hozzáférhetetlenné váltak. Ezen tapasztalatokra való tekintettel a vidéki közkönyvtárak egyetemes akciót indítottak a még fellelhető, forrásszempontból értékes írásos emlékek átvételére. Azonban időbe tellett, míg az angol individualizmus meggyőzhetőnek bizonyult, hogy a könyvtárak kézirattáraiban mégis csak biztosabb és szakszerűbb megőrzés alatt állnak a vidéken lappangó írásos emlékek, mint a magánosok szekrényeiben. Komoly lépés e téren csak 1924-ben történt, amikor is a tulajdonjogról szóló törvény módosítása során a Public Record Office vezetője törvényhozási felhatalmazást nyert a patrimoniális, illetve uradalmi törvényszékek oklevéltekercseinek (Manorial Court Rolls) bíztonságbahelyezésére. E törvény ugyanis kimondta, hogy az egykori hűbéres birtokok gyökeres jogáról szóló feljegyzések, amelyek a patrimoniális, illetve uradalmi törvényszékek oklevéltekercseiben foglaltatnak, a modern jogszolgáltatás alapján hatályukat vesztik. Hogy azonban e jogi értéküket vesztett oklevéltekercsek a történetkutatás kárára el ne pusztuljanak, felhatalmazta tott az állami levéltár vezetője, hogy ezeknek bármely elismert közlevéltárba való kötelező beszolgáltatását rendelje el. E törvény hatása alatt számos grófságban gondoskodtak helyi levéltárak felállításáról, levéltárnoki állás szervezéséről és az addig magánkézen levő okleveles anyag átvételéről. Azonban az olyan grófságokban, ahol ilyen intézkedések nem történtek, a Master of the Rolls kényszerűségből ugyan, de hozzájárult ezen oklevéltekercseknek a vidéki közkönyvtárak kézirattáraiban való elhelyezésére. Ettől az időponttól kezdve e kézirattárak, mint vidéki közlevéltári repozitóriumok működnek, ahol nemcsak törvénykezési oklevéltekercsek, hanem önkormányzati és családi levéltárak, továbbá az egyházi levéltárak azon részei nyernek elhelyezést, amelyek szorosan véve nem az egyházak működéséből származnak. Az egyház ugyanis — jelesül a középkorban — a helyi közösségek magvát alkotta és ezen helyzeténél fogva számos esetben a communitások okleveles anyagának megőrzését vállalta magára, Sok helyütt ugyan ez az értékes régi anyag idővel a községházára került, azonban biztosabbnak látszott, hogy a közkönyvtárak levéltári repozítót