Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941)

Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941) - ÉRTEKEZÉSEK - Pukánszkyné Kádár Jolán: Az Országos Levéltár színészettörténeti forrásanyaga / 456–467. o.

AZ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR SZÍNÉSZETTÖRTÉNETI FORRÁSANYAGA. A magyar múlt közösségi életének írásos emlékeit a leggazdagabban az Országos Levéltár őrzi. Magától értetődő tehát, hogy a magyarországi színészet történetére vonatkozó iratok legnagyobb része is itt lelhető fel. Itt van a magyar színészet legelső irat-emléke is: az erdélyi kancellária iratai közt van Felvinczi György, az első magyar színigazgató felségfolyamodványa I. Lipóthoz, melyben játékszabadalmat kér, s I. Lipótnak 1696, október 23-án kelt szabadalomlevele, mely szerint joga volt társaival együtt Erdélynek és a Részeknek bármely helységében illedelmes hangú előadásokat tartani.

1 Az erdélyi és a magyar kancellária levéltára később is bő tárháza a színészetre vonatkozó iratoknak. Ennek mélyebben fekvő oka van. Az egyík az, hogy a XVI

IL sz. utolsó évtizedéig a felsőbb hivatalok nem voltak kerékkötői az alsóbb fórumoknak; ellenkezőleg: míg a városok vezetősége szűkebb látókörű polgárokból állott, kik riadtan zárkóztak el minden újítás elől s irtóztak minden olyan kezdeményezéstől, melynek gyors és közvetlen hasznát nem látták be, addig a magasabb hivatalok nagyrészt főurakból álló vezetői nagyobb látókört, magasabb életformát képviseltek. A városi tanácsok a színészettel szemben elutasító álláspontra helyezkedtek; álláspontjuk alapja a maradiság, a puritán erkölcs s a polgárság anyagi megterhelésétől való félelem volt. A két kancellária viszont Bécsben székelt, vezető tisztviselői magyar főurak voltak, kiknek életformájához hozzátartozott a színház, Bécs életének ez az akkor legjellegzetesebb fűszere. A színigazgatók a városi tanácstól nem várhattak semmit,, a felvilágosodott és kegyes uralkodótól az alsóbb hatósá1 0. L. Erd. Kanc. lt. 64. és 80/1696. sz.