Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941)

Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941) - ÉRTEKEZÉSEK - Kapossy János: Magyar művészeti akadémia terve a XVIII. században / 339–350. o.

MAGYAR MŰVÉSZETI AKADÉMIA TERVE 343 művészi igényeit, többnyire oly színvonalon, amely sem az egykorú nyugati művészet, sem gazdagabb korok magyar művészetének mértékével nem mérhető. A közkeletű felfogás ugyan három nagy névre hivatkozik, mint a XVIII. század első harmadának kimagasló egyéniségeire: három festőre. Közülük Bogdány Jakab korán elszakadva a hazai földtől, ahova egyébként sem fűzik a művészi fejlődés jelentősebb szálai, Angliában lesz keresett mesterré, Mányoki Ádám művészetének alig van szerves előzője vagy továbbfolytatása a hazai festészetben. Kupezky pedig — talán elérkezett már az ideje, hogy őt végleg kikapcsoljuk a magyar művészet történetéből.

6 A többi: idegenből behívott mester, aki a fokozatosan erősbödő országban meginduló nagyarányú építkezés során bőséges munkához, nagy megbízatásokhoz jut. A századforduló első éveiben — folytatva a XVII. századi hagyományt — még főként olaszok, ezek is Ausztria közvetítő állomásán keresztül, a következő évtizedekben pedig a bécsi „Hochbarock" nagy mesterei, vagy ezek tanítványai: udvari, majd később akadémikus művészek csakúgy, mint céhbeli polgári mesterek. Mindaz, ami a XVIII. század első feléből a királyi Magyarországon szerény helyi igényeken felülemelkedve a barokk általános európai mértékével mérhető, szinte kivétel nélkül e vendégművészek és mesterek alkotása, akiknek egyike-másika itt hosszabb időre, avagy véglegesen le is telepedik, mélyebb gyökeret ver s a század második felére új formai hagyomány elindítója lesz. Ámde művészete még ekkor is szervesen kapcsolódik a forrásvidékéhez, ahonnan — legtöbbször már kész mesterként — elszármazott, magával hozván egy idegen formakincs hagyományait: nélküle, mint jelenség, meg sem érthető, történeti összefüggéseiben nem magyarázható. Kétségtelen, hogy e hagyományok az új környezetben módosulnak, új elemekkel bővülnek ugyan, de ami így létrejön, legjobb esetben is. csak helyi zamatú provinciális vál* tozatot jelent, s még nem az önálló és sajátságos magyar 8 A halála után különböző önarcképeiről készült metszetek feliratainak tanúságtétele mellett — v. ö.: Eduard Safarik: Joannes Kupezky 1667—1740., Prag, 192»., 202. és 211. 1., továbbá 1. tábla — itt csupán egy eleddig figyelemre nem méltatott ceruzarajz önarcképvázlatára utalunk a stuttgarti Staatsgalerie rajzgyüjleményéből, amely a következő egykorú — talán sajátkezű —; feliratot viseli meggyőző önvallomásul: „Joannes Kupezky, Boemus, Pictor Norimbergensis. Se ipsum del."