Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941)

Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941) - ÉRTEKEZÉSEK - Wellmann Imre: Rendi állás és hivatali rang a XVIII. század-eleji kormányhatóságokban / 250–303. o.

RENDI ÁLLÁS ÉS HIVATALI RANG 297 kellett hátrálnia a bécsi udvar diktálta mesterséges, mechanikus kategóriák elől; a régi nagy családok sarjai elvesztették hajdani döntő szerepüket az ország sorsának kormányzásában. Csak annyi szavuk volt már, mint a Habsburg-abszolutizmus hirtelen nagyranőtt, kipróbált híveinek* sőt az elsőbbséget, az irányítást is azoknak kellett engedniük, ha a király kegye később juttatta őket az új hivatalokba. A rendiség igazi képviselőinek ilyen egyenkint való háttérbe szorítását még teljesebbé tette az a bánásmód, melyben együttesen, mint az országos dicasteriumok tagjai részesültek az udvari hatóságok tisztviselőivel szemben. Miután ugyanis a tanácsosok egymásutánja az egyes hivatalokon belül szilárd alapokon nyugodott, azt is tisztázni kellett még, hogy két dicasterium együttes tanácskozásakor mi legyen az ülés s a szavazat sorrendje. A kancellária és a kamara tanácsosai között, mint láttuk, 1692-i rendelkezés értelmében a seníum adta a sorrendet; egyébként pedig a kancellária elsősége nem volt vitás, egyszerűen leírt a helytartótanácsnak és a kúriának, de közös tanácskozásba nem ereszkedett velük. A két udvari hatóság közül a kamara volt az, amelyiknek az országos dícasteríumokhoz való viszonyát rendezni kellett. Az 1723:19. te. kimondta, hogy két kamaratanácsos legyen jelen a királyi tábla ülésein, valahányszor a neoacquísta-perek kerülnek tárgyalásra, de nem állapította meg, hogy hol üljenek, s milyen sorrendben szavazzanak. A kérdést a kamara oly fontosnak találta, hogy már 1724 márciusában külön bizottságot küldött ki megvitatására, s abba a kancellária egyik tanácsosát is meghívta, A megbeszélés eredményeképen a kancellária június 4-én leírt a táblának, hogy a király rendeléséből minden más tanácsossal szemben a kamara consilíaríusainak kell engedni az elsőbbséget egyegy statuson belül. Ugyanekkor az udvari kamara hasonló értelemben értesítette a magyar kamarát (holott egy évvel előbb még az utóbbinak tanácsosaira bízta, hogy a királyi biztosokkal és más országos tanácsosokkal közös megegyezés alapján módoljanak ki valamit a kölcsönös incidensek elkerülésére, azaz a mielőbbi együttműködésre), A tábla ülnökei azonban semmíkép sem akarták átengedni kijelölt, megszokott helyüket a kamara tanácsosainak; mint az ország legfőbb állandó bíróságának tagjai joggal is láthattak megaláztatást a király pénzügyi tisztviselőinek előbb-ültetésében. Az uralkodó végül is, hogy az ítélkezésben zavarok ne támadjanak, s a perek tárgyalása késedelmet ne