Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941)

Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941) - ÉRTEKEZÉSEK - Sinkovics István: Irattár és levéltár / 17–42. o.

IRATTÁR ÉS LEVÉLTÁR 25 A jogi határ az eredeti elgondolás szerint nemcsak a múltban keletkezett írásos anyagot választotta volna élesen ketté, hanem szempontjait átvitték volna a jövő irattermésére is. A levéltár tehát nem zárult volna véglegesen le, hanem az okleveleket, szerződéseket s hasonló természetű írásokat az irattár megkerülésével — ez nyilvántartást vezetett, vagy legfeljebb másolatokat készíttetett róluk — közvetlenül őrizetébe, kezelésébe vette volna. A többi iratanyagot viszont akármilyen távolság választotta is el a jelentől, nem tekintette érdemesnek arra, hogy befogadja; „irattári iratok" sohasem kerülhettek volna a levéltár állagai közé.

20 Az időhatár, vagyis az iratok helyét a hivatali gyakorlat szempontjai szerint megállapító elrendezés első nyomai a középkori kancelláriák működésében jelentkeznek. A középkori uralkodónak nem volt állandó tartózkodási helye, hanem udvarával ide-oda vándorolt az országban. A kíséretében haladó kancellária csak azokat az iratokat, mintákat, segédkönyveket vitte magával, amelyeknek állandóan kéznél kellett lenniök és amelyek nélkülözhetetlenek voltak az előkerülő jogesetek írásbafoglalásához, — mai fogalommal — a kancellária ügyintézéséhez. Mikor VII. Henrik 1313-ban Toszkanában hírtelen meghalt, a vele lévő kancellária irattára Itáliában maradt és ma is mutatja, hogy az iratok összeválogatása a hivatal érdekeinek megfelelően történt. Az írásos anyag másik része, a hivatali munkához nem szükséges, főleg régebbi iratok számára állandó őrzőhelyről gondoskodtak valamelyik várban, kolostorban, városban.

21 De nemcsak az ilyen mozgó irattár, hanem a változatlanul egy helyben működő hivatal iratanyaga is erősebben-lazábban függő viszonyban volt az irodával, sorsa a hivatal munkájához igazodva alakult. Az irodában termelődő iratanyag — nem számít, hogy legtöbb helyen elválasztották és külön őrizték az okleveleket — hosszú ideig megbontatlanul együtt marad, s csak lassanként veszítik el régebbi részei kapcsolatukat a még le nem zárt, futó iratokkal. A folyó ügyvitel számára értékét veszített iratanyag lassanként elválik a többiektől, levéltárrá alakul, esetleg egyhelyre kerül — a különbség azonban így sem tűnik el: a zweíbrückeni hercegek „levéltárá"-ban 20 Sínkovics I.: i. m. Lev. Közi. XVII. (1939.) 88. 1.; Löher, F.: L m. 151. 1, 21 Bresslau, H.; i. m. I. 171. sk. 1.; Löher, F.: i. m. 95. 1.