Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941)

Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941) - ÉRTEKEZÉSEK - Wellmann Imre: Rendi állás és hivatali rang a XVIII. század-eleji kormányhatóságokban / 250–303. o.

258 WELLMANN IMRE patvarok közé. Ha odafönn semmibe vették volna a királyig felvitt rangvítákat, aligha kezelik akkora tapintattal a dolgot, aligha igyekeznek oly gondosan elkerülni a vitában alulmaradt urak nyilvános megszégyenítését. A közvélemény gyalázatot látott a hátrább ültetésben, s ezt a felfogást a kancellária habozás nélkül magáévá teszi, mint ahogy a megyékhez intézett leirataiba is gyakran szószerint átveszi a panaszos félnek az eset súlyosságát kidomborító érveit. Elismétli, hogy aki nem akar szégyent vallani, vagy szüntelenül az elsőbbségért veszekedni, annak ki kell maradnia a közös munkából; különös nyomatékkal hangoztatja, hogy az efféle összetűzéseknek sürgősen véget kell vetni, mert csak a közjó előmozdítását hátráltatják, s mert rend a dolgok lelke. A közérdeken kívül a kancellária legfeljebb csak a királyi szolgálat érdekét hangsúlyozza a lojális beadványoknál is jobban;

19 a ,,bonum publicum" mellett — sőt azt megelőzően — a „servitium Regium" ekkor, az abszolutizmus növekvő térhódításával párhuzamosan lesz állandóan visszatérő fordulattá a hivatalos írásokban. Vájjon mi a magyarázata annak, hogy« ebben az időben viszonylag sűrűn bukkanunk elsőbbségi összetűzések nyomára? Miért tulajdonított a rangkérdésnek oly különös fontosságot a XVIII. század elejének embere? Bizonyára azért is, mert korának gyermeke volt, a címek-rangok pompájában tobzódó barokké. A nagyság kultusza, a magasabban állók tisztelete első pillantásra szembeszökő vonása a kornak, s minél inkább közeledünk a rokokó évtizedei felé, a felfelé tekintő szem, igazí nagyság látása helyett, annál inkább beéri címek-rangok fényes káprázatával. Jó példával az udvar jár elől: hercegi, grófi, bárói méltóságot, királyi tanácsosi címet osztogat; az áradat a rendiséget is magával sodorja, s régi hatalmát vesztve, új rangok és titulusok csillogásától megbabonázottan mindinkább üres formák tiszteletében éli ki magát. Mindez azonban túlságosan kényelmes magyarázat, s a problémának csak egyik oldalára vethet világosságot. A rendi gyülekezetekben kiütköző elsőbbségi ellentétek nagyobbára valóban a bécsi udvar barokk-rokokó mezbe öltözött társadalompolitikájával függtek össze: bennük a hatalmukat, tekintélyüket féltő régi, törzsökös főurak küz19 Conc. exp. 1718. márc. 89., 1724. febr. 70., 1724. jún, 48; Ben. res. 1692. dec. 24., stb.