Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941)

Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941) - ÉRTEKEZÉSEK - Ila Bálint: A dézsma adminisztrációja / 223–249. o.

230 ILA BÁLINT zsellércsaládonként, olykor azonban kevesebb, máskor viszont több, Vele kapcsolatos bizonyos fokig — az idézett törvény is együtt emlegeti, és az utasításokban is egymás mellett találjuk — az aratópénz (pecunia messoris), amelyet a részaratók fizettek tizet ki nem tevő aratórész keresetük fejében, mert tíz után már a tizediket kellett adniok. Az 1498-as törvény (52, §.) kimondja, hogy csak a parasztok részére végzett aratási munka keresete dézsmaköteles, a nemestől kapott rész már mentes, A kamarai gyakorlat szerint, az egész kepét ki nem tevő gabonát kévék szerint dézsmálták, megtették ezt a bornál is, a juhnál, kecskénél és méhnél ilyen esetben azonban váltságpénzt szedtek. Erről intézkedik az 1498: 54, §, is és ismételten az utasítások is.

19 A dézsmakötelezettség kijátszásának megakadályozására már első királyaink óta nagy gondot fordítottak,

20 A tized fizetésének megtagadóját egyházi tilalom alá lehetett vetni, sőt az urat és családját is, akinek ebben része volt,

21 Ha pedig nézeteltérés támadt a dézsmaszedés jogi alapját illetően, úgy az e tárgyban indított perekben Róma illetékessége érvényesült egészen 1486-ig, amikor Mátyás ezt a szokást megszüntette és a döntést önmagának tartotta fenn.

22 Bizonyos megszorításokkal azonban továbbra is érvényesült az egyházi tilalom,

23 gyakorlatilag csak a *? Az eddig közölteken kívül itt általánosságban hivatkozunk arra a sok utasításra, amelyek a B 1179—1209. rakszámú csomókban, olykor az ezekben őrzött „Extractus" pallíumaíba bekötve találhatók, valamint azokra, amelyek az egyes megyék dézsmajegyzékei mellett őriztetnek. Alábbi mondanivalóinkat is ezekre építjük, ha forrást külön nem idézünk. 20 Mint teher, a tized a földesúri kilenceddel egyetemlegesen nehezedett a jobbágyságra, míg azonban ez utóbbinak a beszedésénél a földesúr érvényesíthette a maga jobbágyvédő intézkedéseit, addig a dézsma beszedői ilyen szempontokat aligha tartottak szem előtt, sőt jogtalan túlkapásaikkal veszélyeztették a jobbágyélet nyugalmát és így az ország egyetemes érdekeire is nagy bajokat zúdíthattak. Gyakran maga a jobbágyság védekezett az ilyenek ellen, a beszedőket megverte, elkergette, ilyenkor az úr, már csak a saját érdekei megvédése céljából is, mindig parasztsága oldalán állott. 21 1411: 5„ 1481; 2—4., 9., 1486: 40. és 1495: 37. §. Mátyás határozata azonban elrendeli, hogy a vonakodókat előbb fel kell szólítani és csak ezután, Gyertyaszentelő napján szabad a tilalmat kimondani, 22 1486: 44—45. §. 23 1504: 23. §. elmondja, hogy az egyház és sáfárjai a parasztságot többször igaztalanul sújtják egyházi tilalommal, e miatt felmerülő vitás esetekben az illetékes főpap vagy a király szolgáltat igazságot, ez utóbbi 100 forint bírságot is megítélhet.