Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941)
Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941) - ÉRTEKEZÉSEK - Ila Bálint: A dézsma adminisztrációja / 223–249. o.
226 ILA BÁLINT nyelv ,dézsma' szava. Tizedet kellett adni mindenféle gabonából, azaz búzából, kétszeresből, rozsból, árpából és zabból, továbbá kölesből, borból, méhbol, juhból és kecskéből7 Az egyház dézsmaszedési jogát az 1848-as törvények szüntették meg. A dézsma az egyház legnagyobb jövedelmét jelentette, a beszedés joga az érsekeket, a megyéspüspököket és káptalanokat illette, Ők adtak belőle a pásztorkodó papságnak, a plébánosoknak negyedet, nyolcadot vagy tizenhatodot. A főpapság ennek terhére viselte a katonaállítás kötelezettségét is, ami főleg a XVI, században a török megjelenése után egyre súlyosabb lett. 1537-ben pl. az országgyűlés rendelkezése szerint az esztergomi érsek 50 könnyű lovast köteles a dézsma jövedelméből tartani, hadjárat idején pedig mégegyszer annyit és 200 huszárt. 1542-ben pedig azt határozzák el, hogy a prépostok, plébánosok és más egyháziak, akik nincsenek kötelezve tizedjük arányában zsoldosokat állítani, minden jövedelmük tizedrészét a honvédelemre fizessék be. 8 Érthető ennélfogva, hogy az egyház a dézsmakötelezettség minél hiánytalanabb megvalósítására törekedett, már kezdettől fogva. Szent István rendelkezése szerint még a paraszt és a nemes egyaránt tartozik a dézsmával, Nagy Lajos azonban már csak a parasztságot említi mint dézsmaköteles réteget," Albert pedig 1439-ben 10 a nemességet a dézsma alól már régen mentesnek mondja. Egy rövid időt kivéve, a dézsmát csak a jobbágyság fizette terményei és állatállománya után, míg a nemesség mentességet élvezett. Épen ebből adódott később, főleg az újkorban igen sok jogi súrlódás, igen sok visszaélés és dézsmaeltitkolás. A dézsmaszedői utasítások ismételten a dézsmás lelkére kötik, vigyázzon, hogy a nemes parasztföldet ne vessen, a sajátját pedig odaadja a jobbágyának, hogy így ennek termését mentesítse a dézsma alól. Bizonytalan a puszta telek külsőségének jogi helyzete; a birtokosok felfogása szerint nemesi földnek számított, tehát nem dézsmaköteles. Ezért 7 Az idézett Corpus iuris kiadói az 1836: 34. §. jegyzetében összefoglalólag idézik a tizedekre vonatkozó összes törvényeket, így itt néhány fontosat közlünk csupán: 1411: 5—6,; 1481: 1—13.; 1495: 37—45.; 1498: 49—54. §. Amint később látni fogjuk, e törvények alapelvei érvényesülnek az újkori gyakorlatban és a dézsmautasításokban is, 8 1537; 16. és 1542: 35, §. E kérdésekre Hóman—Szekfü: Magyar Történet, 9 1351: 6. §. 10 1439: 28. §.
