Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941)

Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941) - ÉRTEKEZÉSEK - Ila Bálint: A dézsma adminisztrációja / 223–249. o.

224 ILA BÁLINT történetkutatás irányában keresendő. Még olyan munkákban is, amelyeknek megírásához ma nélkülözhetetlen anyagot szolgáltatnak, hiába keressük értékelésüket, helyettük inkább a törvényeknek, a legtöbbször a gyakorlati élettől eltávolodott paragrafusait használták fel.

1 Amikor néhány évtizeddel korábban politikában és tudományban egyaránt a nép és annak élete felé fordult a figyelem, akkor kezdték felkutatni az erre vonatkozó történeti forrásokat és ettől kezdve részesülnek a dézsmajegyzékek egyre nagyobb figyelemben.

2 Ma, amikor a magyar nép életmegnyilvánulásaínak, ezek mozgató és éltető erőinek, az egyes népi jegyek történeti eredetének és fejlődésének feltárására intézetek létesültek, a dézsmajegyzékeknek, melyek e tekintetben a legértékesebb anyagot szolgáltatják, a forrásértéke egyre növekszik.

3 Ezt az első nagyszabású magyar népiségtörténeti munka mindenben igazolja is.

4 Részben ez, részben az a körülmény, hogy a jövőben e kutatások bizonyára egyre nagyobb erővel indulnak majd meg, adott indítást ez értekezés megírására. Keretében rövidre fogott képet kívánunk adni arról a módszerről, azokról az 1 Elég itt a magyar jobbágyság élete és sorsa kutatójának, Acsádynak munkáira rámutatni. Egyoldalú módszere és az így elért hamis eredményei sokat is ártottak a háború után, mert ellenségeink a magyarság elleni propagandájukban ugyancsak sűrűn idézgették munkáit és megállapításait. Acsádyval szemben az újabb irodalom megjelölte a helyes utat és annak követésére példákat szolgáltatott (Tanulmányok a magyar mezőgazdaság köréből. Szerk, Domanovszky Sándor; IIa: A gömöri jobbágyság a XVII—

XVIII. században, Budapest 1938.; legújabban; Szabó I.; A magyar parasztság története. Budapest, 1940. Magyar Szemle Kincsestára, 8. sz,). 2 Az utóbbi időben megtörténik, hogy túlbuzgó családkutatók a dézsmaelszámolásokat genealógiai kutatásokra akarják felhasználni. Megjegyezzük, hogy ezek ilyen célra egyáltalán nem alkalmasak, mert bennük leszármazási azonosításra épen semmi adat sem található. 3 Különösen ki kell emelni e tekintetben a Magyar Táj- és Népkutató Intézetet és a Magyarságtudományi Intézetet, ez utóbbi rendezésében sok előadás hangzik el és tervbe vette, egyebek mellett, épen főleg a dézsma jegyzékek alapján a Magyarországon használt összes családnevek kartotékszerű összegyűjtését. (Németh Gy.: A budapesti kir. magyar Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti kara Magyarságtudományi Intézetének működése az 1939—40. tanévben. Budapest, 1940.) 4 Szabó István; Ugocsa megye, (Budapest 1937. Magyarság és nemzetiség. Tanulmányok a magyar népiségtörténet köréből. Hóman Bálint és Domanovszky Sándor közreműködésével szerk, Mályusz Elemér, 1, sor. 1. k.). Szerzője rámutat arra, hogy a kötet családnévanyagának legfontosabb forrását a dézsma jegyzékek képezték. így lesz ez nyilván a sorozat többi köteteinél is.