Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941)

Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941) - ÉRTEKEZÉSEK - Szabó István: A magánlevéltárak ügye / 76–105. o.

102 SZABÓ ISTVÁN esetleg anyagi eszköz sem áll rendelkezésére, hogy ez esetleg hosszadalmas munkát díjazás ellenében végeztesse el. A „leltár" ugyanis — bár különbözőképpen szerkeszthető meg — az ellenőrzés szempontjából csak akkor bírna értékkel, ha a levéltár minden darabjáról számot adna, nyílvánvaló pedig, hogy ilyen leltár készítése — főleg egy-egy nagyobb családi levéltárban, amelyben tízezerszámra fekszenek iratok — időrabló és költséges munka. Az állam levéltári hatóságának azonban meg kell adni a jogot, hogy ott, ahol szükségesnek látja, saját — esetleg a tulajdonosra áthárítható — költségére megfelelő leltárt készíttessen. A közérdekből történeti emléknek nyilvánított magánlevéltár csak akkor tudja a közérdek által kívánt feladatot teljesíteni, ha * hozzáférhető és használható. A használat kérdése azonban rendkívül kényes, mivel olyan általános rendelkezés, amely a tulajdonost levéltárának bárki előtt való megnyitásra kötelezné, kétségtelenül megszámlálhatatlanul sok súrlódásra, sőt összetűzésre vezetne s nem is volna kívánatos, hogy e sokszor igen becses emlékek megválasztás lehetősége nélkül bárki kezébe kiadassanak. De nem is volna méltányos azt kívánni, hogy a tulajdonos bárkit rövidebb vagy huzamosabb időre otthonába fogadjon, rendelkezésére álljon s felügyeletéről gondoskodjék. Követve az olasz Levi professzor által felvetett gondolatot, véleményünk szerint a magánlevéltár használatába be kellene az állam levéltári hatóságának a közvetítését kap-csolni olyanformán, hogy az állam levéltári hatósága lenne az, akinél a kutatónak kérelmét elő kellene adni s kérelmét az továbbítaná a tulajdonoshoz, ha a kutatást a kutató céljának és megbízhatóságának mérlegelése után támogatásra érdemesnek tartja. Ez az eljárás a kutatások értékének és komolyságának is megfelelő ellenőrzést biztosítana. A továbbított kutatási kérelem a levéltár megfelelő darabjaínak a kutató költségére valamelyik közlevéltárba való kikölcsönzésére irányulna s a kutató a kikölcsönzött darabokat csak a kikölcsönző közlevéltárban használhatná, de a tulajdonost természetesen megilletné az a jog, hogy* a kívánt darabokat kikölcsönzés helyett a maga helyiségeiben vagy más, az illetékes levéltári hatósággal egyetértésben megállapítandó helyen bocsássa a kutató rendelkezésére. A levéltár használatát a főfelügyelő megkeresésére a tulajdonos köteles lenne megengedni, de a tulajdonosnak feltétlenül biztosítani kellene azt a jogot,