Levéltári Közlemények, 17. (1939)

Levéltári Közlemények, 17. (1939) - ÉRTEKEZÉSEK - Sinkovics István: A magyar kamara selejtezéseinek története / 84–129. o.

86 - SINKOVICS ISTVÁN így a magyar királyságban és a hozzácsatolt részekben a királyi kincstár vagy magánemberek által bírt összes egyházi és világi javakat és birtok jogokat valami módon érintik és azokra vonatkoznak, vagyis adományokat, beiktatásokat, szerződéseket, kötelezvényeket, nyugtákat, zálog- és elzálogosító leveleket, nemkülönben az urbáriumokat, jószágösszeírásokat és becsléseket, határ járóleveleket, törvényszéki pereket, az új szerzeményi és egyéb bizottságok iratait, továbbá a j ogügyígazgatói véleményeket és a többi Összes bírósági iratokat, azután a prépostságok és más egyházi javadalmak adományozásait és az egyházi javakra pályázók által kamaraílag történni szokott lemondásokat, végül a királyi javadalmakra és a bírósági ügyekre vonatkozó kamarai felterjesztéseket és az ezekre kiadott királyi határozatokat, hasonlóképen királyi javadalmakról történt bejelentéseket és ezekről a bejelentők számára kiállított rendeleteket, a hűtlenségbe esett vagy kihalt családoknak a kamarákra szállott összes iratait, leveleit és okleveleit, végül a szent korona és az ország közállapotát érintő kiváltságokat, diplomákat, egyezményeket és szerződéseket." A másik csoportba tartoznak viszont ,,a magyar királyi udvari kamara, a szepesi kamarai adminisztráció, az összes kamarai hivatalok személyi és fizetési létszámát és működését érintő iratok, amilyenek a kamarai felterjesztések bármilyen felmerülő üresedésekről, valamint harmincad-, só- és gazdasági ügyekben, úgyszintén a szabad királyi városok és a kiváltságos mezővárosok ügyeiben készültek és az ezekre kiadott királyi határozatok, végezetül az összes alárendelt kamarai hivatalok jelentései és a magyar királyi udvari kamara által az alárendelt hivatalokhoz intézett rendelkezések," Ebben a tárgyi szétválasztásban, amelynek részleteit az utasítás az eddig termelt írásos anyagra és távolabb nézve, a jövő számára is határozottan körülírta, a XVIII. század, ha nem is általános érvényű, de szélesen iránytadó levéltárszemlélete jelentkezik. Szerinte a levéltár nem emberek és az emberi kultúra alkotásainak közvetítője, nem múlt, hanem fegyvertár, A benne őrzött írások közelsége az élethez csorbítatlan: jogokat, jogok élvezetét biztosítják, veszendőbe halványodott jogosultságokat ébresztenek valóságformáló hatalommá. Ebben az elgondolásban születnek meg levéltárak, ez szabja meg iratanyaguk termé-