Levéltári Közlemények, 17. (1939)

Levéltári Közlemények, 17. (1939) - ÉRTEKEZÉSEK - Istványi Géza: A generalis congregatio : első közlemény / 50–83. o.

A GENERALIS CONGREGATIO 79 ben keveredik össze a két szó jelentése, ekkoriban már szinonimaként használják. Mint láttuk, már az árpádkor legvégén előfordult, hogy az eredetileg vádló jellegű publica proclamatiót bizonyítási eljárásnak használták föl hatalmaskodási ügyekben és bizonyos mértékben birtokügyekben is. A nádor kérdésére, requisitiójára a szolgabírák megesküdtek az igazmondásra és utána vallomást tettek, vallomásukat pedig a közgyűlés résztvevőinek közfelkiáltása megerősítette. Ez volt a publica attestatío vagy assertio. Ugyanez a helyzet marad meg a XIV. század első negyedében.

92 A különbség csak az, hogy a húszas években a szolgabírákhoz csatlakoznak az esküdtek is.

93 A fejlődés következő fázisa az, hogy a-közfelkiáltás a század közepe táján lassan-lassan elmarad és mint a levelesítési eljárásnál, csak a szolgabírák és az esküdtek — illetve a megyei congregatiókon csak az esküdtek — tesznek az elnök requisitiójára hit alatt bizonyító vallomást,

94 Ez a változás persze nem egyszerre történt meg, hanem vídékenkint máskor és máskor. 1358-ban hallunk utoljára az Összes résztvevő attestatiójáról Nógrád és Hont vármegye közös congregatíóján.

95 Amint a közfelkiáltás eltűnt s mindjobban meggyökeresedett az a felfogás, hogy csak a megye hatósága adja a ,,verídica attestatió"-t egyre többször előfordult, hogy a megye hatóságának eddigíelé itt még nem szereplő tagja, az alispán is résztvett az attestatióban.

96 így alakult ki véglegesen a XIV. század ötvenes-hatvanas éveiben ennek a speciális generális congregatióbeli bizonyítási módszernek végleges formája és ez így maradt meg egészen a középkori bírói közgyűlések megszűntéig, a XV. század végéig. A közgyűlésen megjelentek közül bárkinek megvolt a joga, hogy valamilyen hatalmaskodás ellen tett tiltakozását

97 vagy oklevelek hiányában valamilyen földhöz való 92 Anjou I. 462. L; Károlyi I. 71. 1. 83 Hazai Okit. 196. 1. (1324); Soproni I. 134. 1. (1335); Anjou III. 206. 1. (1335) stb. 94 Sztáray I. 120. 1. (1337); Kállay Saec. XIV. No. 840. és 881. (1347 és 48); Zichy II. 533. 1. (1353). 85 Kubinyi II. 206. 1. 98 Anjou VII. 260. I. (1358); Fejér IX. 3., 201. 1. (1360); Soproni I. 367. 1. (1366); Zichy III. 301. 1. (1366); de pl. még 1364-ben is előfordult, hogy az alispán nem szerepelt az attestatióban (Bánffy I. 250. 1.). 87 Hazai Okit. 196. 1.; Soproni I, 134. !.; Hazai Okmt. VII. 411. 1. stb.