Levéltári Közlemények, 17. (1939)
Levéltári Közlemények, 17. (1939) - ÉRTEKEZÉSEK - Szabó István: A levéltár válsága / 7–18. o.
A LEVÉLTÁR VÁLSÁGA.* A mai levéltári intézmények, amelyek különböző levéltárakat, illetőleg levéltártesteket vesznek igazgatásuk alá, általában a XVIII— XIX. században keletkeztek. Ezek az intézmények új típust hoztak a már a középkor óta ittott feltűnő ,,repositorium"-okkal szemben, de gyökeres újítást jelentettek a regísztratúrák mellett fekvő s az írásbeli adminisztráció területén mindenütt kialakult levéltárakkal szemben is, A regísztratúrák levéltárainak szerepe ugyanis alig jelentett egyebet, mint a folyó igazgatás egyik fázisát. Ez a levéltár valamely szerv működésének írásbeli lecsapódását úgy fogta fel, hogy magában a szervben és általa élt, nem volt tehát különvált szervezete és önálló funkciója. A regísztratúra része volt, de a mai regísztratúrák bürokratikus elvek szerint kiépített keretei nélkül, A levéltári anyag eleven tag módján függött az anyagot kitermelő szerv testén s benne nem a tudományos történelmi megismerés — esetleg majdan megnyíló — forrását tekintették, hanem gyakorlati érdekek biztosítékát és jogok letéteményét. A felgyarapodó anyag felállítása és belső rendszere a kezdeti nyers halmazokból e gyakorlati érdekeknek megfelelően alakult ki s térbeli terjedelme a XIX. és XX. század irattermelésének arányaihoz képest a mai szemlélő előtt elenyészőnek tűnik fel. A levéltárak történetében és a levéltárügy fejlődésében döntő fordulat következett be, amikor a levéltárak leváltak a gyakorlati igazgatás folyamatáról és reájuk külön, önálló szervezet épült, melyben a levéltár hivatása is új tartalmat nyert. A sorsforduló a XVIII, század második felében s a XIX. században az európai kultúrterületen mindenütt végbement s eredménye a gyűjtő jellegű önálló közlevéltári intézmények felállítása volt, A levél* A tanulmány — az utolsó bekezdés kivételével — megjelent olasz nyelven is az „Archívi" című nemzetközi olasz levéltári folyóirat hasábjain. (1939— XVII. Fasc. 2.)
