Levéltári Közlemények, 17. (1939)
Levéltári Közlemények, 17. (1939) - ÉRTEKEZÉSEK - Istványi Géza: A generalis congregatio : első közlemény / 50–83. o.
76 ISTVÁNYI GÉZA bérre, rév- és vámjogra, rendi állapotra, valamilyen nemzetséghez való tartozásra vonatkozó pereket s végül néha adósságpereket. 73 E pöröket nagyon sokszor nem fejezték be a közgyűlések tartama alatt. Különösen, ha az alperes oklevelek fölmutatására kért határidőt, a pert mindenkép el kellett halasztani. Az első időkben a nádor leginkább a szomszédos megye közgyűlésére vagy a maga kúriájába tette át az elhalasztott per tárgyalását. 74 A megyei congregatiókon ugyanez a helyzet, de az első időkben megesett az is, hogy a sedrián fejeztek be megyei köztörvényszéken megkezdett pereket. 75 Oly ügyeket, melyek lappangó királyi jogot érintettek, minden esetben föl kellett terjeszteni a királyi kúriába, a király döntött bennük tanácsa jelenlétében. A nádor vidéki kúriájának megszűnte (1342) óta mínd többször és többször fordult elő más esetekben ís, hogy a nádor a kúriába a maga ítélőszéke elé halasztotta a perek tárgyalását. 76 Általában a század második felében, amikor már annyiféle és oly sok ügy került a köztörvényszékek elé, meg a bizonyítás ís annyira elhúzódott, az egyes pereket a legritkább esetben fejezték be a congregatíókon. A nádor vidéki körútján csak fölvette a pereket, esetleg elrendelte a szükséges vizsgálatot és a részletes tárgyalásra határidőt tűzött kí a kúria előtt. A peren kívüli cselekményeknek nagy számával találkozunk már az első Anjo-kori bírói közgyűléseken. Ezeknek száma idővel növekedett és utóbb túlsúlyba jutott a perekkel szemben. Mindenféle bírtokügyi bevallásokat eszközöltek a nádor előtt, fogott bírói ítéleteket, zálogos szerződéseket, birtokeladást, azután prohibítiókat jelentenek be birtokfoglalás, jogtalan birtokhasználat, birtokok elidegenítése ellen. Intézkedik a nádor dézsma- és adóügyekben, a kamara haszna dolgában. Átír kiváltság- és mentességleveleket. 77 Tárgya néha a generalis congregatióknak a bírságok behajtása. Ismerünk közgyűlést, melyet csupán bírságok behajtása céljából hívtak össze. 78 Sokszor előfordult, hogy a nádor vagy esetleg a megye hatósága 79 a közgyűlésen adott ki iktatási és határ járási 73 Nyers id. m. 14—15. L; Holub id. m. 182. I, 74 Hajnik: Bírósági szerv. 73. 1. 75 Hazai Okmt. III. 72. 1. 79 Hajnik: Bírósági szerv. 73. 1.; Gábor id. m. 145. L; Holub id. m. 182, 1. 77 Nyers id. m. 14—15. L; Holub id. m. 183. 1. 78 Török P. id. m. 26. 1. 79 Hazai Okmt. I. 272. 1.