Levéltári Közlemények, 17. (1939)
Levéltári Közlemények, 17. (1939) - ÉRTEKEZÉSEK - Istványi Géza: A generalis congregatio : első közlemény / 50–83. o.
A GENERALIS CONGREGATIO 57 király említett generalis congregatióján vett részt több megye közönsége. Bár a generalis congregatiók celebrálása a nádor tisztéhez tartozott, kivételképpen megesett már a XIII. században is, hogy a szlavón bán vagy valamelyik megye hatósága vagy a comes kapott királyi parancsot congregatio összehívására. 30 A XIV, század elején az ilyen esetek egyre gyakoribbakká váltak. Sőt valószínűleg már ekkor lábrakapott az a szokás, hogy a megye hatósága királyi mandátum nélkül is tartson bírói közgyűlést a megye közönsége számára. 31 Az interregnumnak és Károly Róbert uralkodásának legelső zavaros időszakában a nádor nem teljesíthette vidéki kőrútjait, a generalis congregatiók hatáskörébe tartozó hatalmaskodásí, gyilkossági, rablásí és egyéb ilyenfajta ügyek pedig természetesen szaporodtak. A már ki* alakult megyei hatóság tehát a maga hatáskörén belül próbált segíteni önmagán. Az első errevonatkozó okleveles adat ugyan csak 1314-ből való, 32 de igen valószínű, hogy már jóval korábban megindult ezeknek a független megyei közgyűléseknek a sorozata. Hiszen éppen az interregnum, a központi bíráskodás rendszertelen működésének a korszaka ez, mikor az autonóm megyei bíráskodás hatásköre oly nagy mértékben kitágult. Károly Róbert lén megyének (Fejér V. 3,, 333, 1.); 1298: Rátót Lóránt Szabolcs megyének (Zichy I. 89. 1.}; 1299: ugyanő Borsod megyének (Wenzei XII. 635, 1.); 1299: Aba Amadé Zemplén megyének [Hazai Okmt. VIII. 397. I). 30 1278-ban Gútkeled Miklós bán hirdetett Szlavónia számára bírói közgyűlést (Fejér V. 2., 498. 1.}, IV. László uralkodásának végefelé Gergely bán somogyi conies és négy somogyi nemes (nyilvánvalóan a szolgabírák), valamint István zalai comes és négy zalai nemes tart királyi mandátum alapján Zala és Somogy megye számára generalis congregatiót ,,ad compescendos fures et latrones", (Hazai Okmt. II. 22. 1.). Ld. még 1301-ből Henrik bán somogyi comes közgyűlését. (Zichy I. 104. 1.) 31 Gábor Gyula szerint (íd. m. 147. 1.) királyi mandátum nélkül a megye sohasem tartott közgyűlést;. Ha az oklevelek néha nem is teszik ki, hogy királyi parancsra hívták össze a generalis congregatiót, ez csak az oklevelek pongyolasága. Ha némely esetben igaza is lehet Gábor Gyulának, általánosítanunk mégsem szabad, hiszen pl. az Anjou-korból ismerünk oklevelet, amely egyenesen megmondja, hogy az alispán comese parancsáia hívta össze a megye congregatio ját, (A gróf Károlyi család oklevéltára [ezentúl: Károlyi} L 164. 1.) 32 Kőszegi András zalai comes Zala megye számára. (Anjoukori Okmánytár [ezentúl: Anjou] I. 349. 1.)