Levéltári Közlemények, 17. (1939)

Levéltári Közlemények, 17. (1939) - IRODALOM - Miklós Ödön: De archiefwet en de uitvoering daarvan. (A levéltári törvény és végrehajtása). Nederl. Archievenblad, 43. évf. (1935–36) / 311 - Nagymihályi István: Il I. convegno della R. deputazione toscana di storia patria e la questione degli archivi privati. (A toscanai történeti bizottmány első gyűlése és a magánlevéltárak kérdése) Archivi, Serie II., Anno IV. 1937. / 311–313. o.

312 IRODALOM téti a kéziratok gyűjteményétől Ez utóbbiak számára elégségesek lesznek azok a védő-jogszabályok, amelyeket a műemlékekről és a könyvtárak megőrzéséről szóló törvények írnak elő. b) Kötelező bejelentés minden magánlevéltártulajdonosra nézve, bármily jogcímen legyen tulajdonos, c) Leltározás a tulajdonos felügyelete alatt, d) A leltárnak a területileg illetékes állami levéltár igazgatóságánál leendő kötelező letétbe helyezése, e) Az iratok nyilvánosságának kimondása; ez szoros, de mégis eléggé tág határok között valósulhatna meg, nem arra kötelezvén a tulajdonost, hogy az iratot nyilvánosságra hozza, hanem arra, hogy megfeleljen a tudakozódásokra, az esetleges jogos megtagadás lehetőségének fenntartása mellett, f) Óvó szabályok a levéltárak szétdarabolása vagy szétszórása ellen; legelsőben pedig az oszthatatlanság kimondása a levéltárakra vagy azok részeire. Az előadáshoz fűződő vitából két gondolat emelkedett ki: az egyik az, hogy kötelességévé kell tenni a magánlevéltárak tulajdonosainak az íratok közzétételét; a másik pedig az, hogy kevés remény lévén a tervezett jogi szabályozás megvalósíthatására, el kell hagyni e tárgyat a gyűlés napirendjéből; előnyösebb lesz ugyanis a jogszabályok tervezését és a „de jure condendo" szóló teoretikus fejtegetéseket abbahagyva, minden erejüket arra összpontosítani, hogy a levéltárak tulajdonosait barátságos rábeszéléssel rábírják levéltáraiknak tudományos intézményeknél leendő letétbe helyezésére. Az első gondolatra helyesen az volt az ellenvetés, hogy nem látszik sem jogi, sem más vonatkozásokban lehetségesnek a magántulajdonnak ily súlyos megsértése; a másikra pedig az, hogy a rábeszélés munkája a helyett, hogy elkülöníttetnék a jogi szabályozás megvitatásától, a leghelyesebben összekapcsolható azzal, mert ezek nem zárják ki egymást, annál kevésbbé, mert a toscanai csoport a kettő egyesítésével már eddig is jó eredményeket tudott elérni. Végül is a következő határozatot fogadták el: ,,A gyűlés azt kívánja, hogy mielőbb bocsájtassék ki olyan törvényes rendelkezés, amely — kötelességévé téve a tulajdonosoknak a magánlevéltárak bejelentését — a legalkalmasabb módon gondoskodik e levéltárak számbavételéről, megőrzéséről és leltározásáról, a leltárak közzétételéről és a levéltáraknak a kutatók részéről lehető igénybevételéről, minden eshetőségre kiterjedő elővigyázatosság mellett, A gyűlés azt kívánja, hogy a levéltári szabályzatnak a helyi szervek levéltáraínak leltározására és megőrzésére vonatkozó rendelkezései a legpontosabban betartassanak, s hogy e célból felettük az állami levéltárak tisztviselőire bízott ellenőrző tevékenység gyakoroltassák. A gyűlés azzal a kéréssel fordul az egyházi hatóságokhoz, hogy azzal a gonddal, amely minden időkben hírnevet szerzett az egyháznak, rendeztessék és leltároztassék az egyházi szervek tulajdonában levő levéltári állomány,"