Levéltári Közlemények, 17. (1939)
Levéltári Közlemények, 17. (1939) - ÉRTEKEZÉSEK - Jánossy Dénes: Levéltár és légvédelem / 19–26. o.
20 JÁNOSSY DÉNES kat, leveleket, jegyzőkönyveket illetve segédkönyveket sorozhatjuk, amelyek egynél több példányban maradtak, ugyan fenn, de e példányok szövegazonossága ellenére is kiállításuk alakjában egymástól különböznek, Tehát nem. levéltári, hanem forráskritikai szempontból tekintve unikumok. Ennek értelmében tehát a közhatósági és magánlevéltárakban általában minden iratot, levelet feltétlen unikumnak kell tekintenünk mindaddig, míg meg nem győződtünk arról, vájjon nem lappang-e valahol a levéltárakban őrzött fogalmazványokról készült egy vagy több kiadvány, illetve nincs-e meg a küldő hatóság vagy magánszemély levéltárában a kiadvány vagy levél alapjául szolgáló fogalmazvány, De még abban az esetben is, ha meggyőződhettünk a. fogalmazvány és a vele szöveg szerint azonos kiadvány,, illetve levél fennmaradásáról, mindkettő még továbbra is megőrzi viszonylagos unikum jellegét, amiennyiben azokat forráskritikai szempontból tesszük vizsgálat tárgyává, amire nemcsak tudományos, hanem levéltári rendezési feladatainknál fogva is szükségképen kötelezve vagyunk. Ha azonban a levéltárnok a helyi adottságoknál fogva: mégís arra a kényszerítő válaszútra kerül, hogy a gondjaira bízott anyagból ki kell választania azokat az állagokat, amelyeknek biztonságba helyezéséről minden körülmények között gondoskodnia kell, olyan feladatok megoldására kell vállalkoznia, amelyeknél rendszerint már eleve fel kell áldoznia a feltétlen és viszonylagos unikumok fogalma alá eső összes archiváliák megmentésének elvét,, hogy az abszolút unikumok feltétlen megmentését biztosíthassa, Lássuk most már, hogy ezen általános szempontokat miképen alkalmazhatjuk hazai levéltárainkra. Közismert tény, hogy az oklevelet adó magyar királyi kancellária regesztratúrája megsemmisült és ezért működését csak kiadványaiból, a fennmaradt oklevelekből ismerjük. Ezek az oklevelek tehát első tekintetre feltétlen unikumoknak látszanak. Alaposabb vizsgálat mellett azonban meg kell állapítanunk azt, hogy jelentősebb részük a. káptalanok és konventek, mint hiteles helyek átirataiban feltalálható, tehát szövegismeretüket a szükséghez képest e források útján is megszerezhetjük. Ebből következik, hogy oklevélkiadványainkat igen gyakran csak viszonylagos unikumoknak minősíthetjük.
