Levéltári Közlemények, 17. (1939)
Levéltári Közlemények, 17. (1939) - ÉRTEKEZÉSEK - Jánossy Dénes: Levéltár és légvédelem / 19–26. o.
A LEVÉLTÁR ÉS LÉGVÉDELEM 2! Nem szabad továbbá figyelmen kívül hagynunk azt a körülményt sem, hogy hazai okleveles anyagunkból az öszszes Árpád-kori okleveleink, valamint az Anjou-koriak túlnyomó része is már teljes szövegben megjelentek a különböző okmánytárakban. Ennélfogva ezen oklevelek megóvásánál nem annyira szövegszerű ismeretük, mint inkább forráskritikai (írástörténetí) értékük biztosítása a levéltárnok feladata. E feladatot viszont a keskenyfilmre való fényképezés mai fejlettségi fokán — habár egyelőre csak elméletileg —de alapjában véve megoldottnak kell tekintenünk, mert az ilymódon előállított negatívok, illetve az azokról tetszésszerint nagyítható hasonmásfényképek az oklevelekkel szemben támasztható tudományos igényeknek gyakran fokozottabb mértékben felelnek meg, mint maguk az eredetiek. Ebből következik, hogy a fényképezés feltétlenül hatásos eszköznek tekinthető kora-középkori okleveles anyagunk megóvása szempontjából, Az előadottak alapján tehát arra a következtetésre jutunk, hogy kora-középkori okleveles anyagunkat általáoan úgy levéltári, mint forráskritikai szempontból a védelem fokának megállapításánál legfeljebb csak relatíve tekinthetjük unikumoknak. Mikor azonban ezeknek mégis feltétlen biztonságba helyezése mellett emelünk szót, akkor ebben sem levéltári, sem forráskritikai szempontok nem vezérelnek, hanem az a meggyőződés, hogy nemzeti kultúránk legrégibb írásos emlékeit az ezekhez fűződő hagyományos megbecsülésnél fogva eredetiben kell az utókor részére átmentenünk, A XIV. és XV. századi okleveles anyagnál is ugyanilyen mértékben terheli a levéltárnokot a felelősség, vájjon ezeket a feltétlen vagy csak a viszonylagos unikumok csoportjába kell-e soroznia. Igaz ugyan, hogy késő-középkori okleveleink védelménél is elvileg fennállanak azok a biztosítékok, amelyeket az oklevelek szövegísmerete és forráskritikai értéke szempont jából az imént hangoztattunk, E tekintetben nemcsak a hiteles helyeknél feltalálható átiratokra, hanem a keskenyfilm útján az eredetiekről előállítható hasonmásokra is gondolunk, E biztosítékok alapján tehát elméletileg ezeket is éppúgy, mint a kora-középkoriakat viszonylagosan unikumoknak tekinthetnénk, A gyakorlatban azonban ez oklevelek unikum jellege a védelem szempontjából inkább a feltétlen, mint a viszonylagos értékhatár felé tolódik el
