Levéltári Közlemények, 17. (1939)

Levéltári Közlemények, 17. (1939) - ÉRTEKEZÉSEK - Jánossy Dénes: Levéltár és légvédelem / 19–26. o.

LEVÉLTÁR ÉS LÉGVÉDELEM. Aligha kell külön rámutatnunk arra, hogy az elgépiesedés felé haladó korunk nemcsak minidennapi életünkre, hanem kultúránkra is rányomja a maga sajátos bélyegét és ennek folytán kulturális emlékeink fenntartása érdekében teljesen új, eddig ismeretlen feladatok elé állít bennünket. Az elgépíesedés terem mindenekelőtt a levegő meghódítása nyitott új, sohasem sejtett lehetőségeket a kultúra terjesztésére. Minthogy azonban technikai haladásunk eredményeit a nagypolitika is magáénak követeli, jogos aggodalommal tölt el bennünket az a tapasztalat, hogy a levegő modern ikaruszai háborús összeütközések során nemcsak hadászati célpontok bombázására, hanem gyakran nemzeti kultúrák megsemmisítésére is törekszenek. E tapasztalati tények, amelyek az egyetemes kultúra szempontjából adott körülmények között borzalmas valóságokká válnak, arra ösztönöznek bennünket, hogy nemzeti kultúránk emlékeinek, jelesül a levéltáraknak légvédelmi feladataival is behatóan foglalkozzunk és keressük azokat az eszközöket, amelyekkel a levéltárak biztonságát előmozdíthatjuk. Hogy mit kell egy levéltárban légitámadások elől biztonságba helyezni, e kérdésre a levéltárnok lelkiismerettel csak egy választ adhat: elvileg mindent, ami a levéltár őrizete alatt áll. Amennyiben azonban az egész levéltár biztonságba helyezését mégsem sikerülne megvalósítani, a levéltárnoknak feltétlenül arra kell törekednie, hogy a levéltári és amennyire lehetséges, a forráskritikai szempontból is unikumnak minősíthető állagokat mentse meg. Kétségtelen, hogy a védelem szempontjából minden iratot, levelet, jegyzőkönyvet illetve segédkönyvet feltétlen unikumnak kell minősítenünk mindaddig, míg meg nem győződtünk arról, hogy egynél több, teljesen egyforma példányban maradt fenn az utókorra, A viszonylagos unikumok közé pedig azokat az írató2*