Levéltári Közlemények, 17. (1939)

Levéltári Közlemények, 17. (1939) - ÉRTEKEZÉSEK - Bánrévy György: A selejtezés általános elvei / 158–171. o.

A SELEJTEZÉS ÁLTALÁNOS ELVEI 165 és annak ellenére döntenénk közigazgatási vagy akár történeti értékükről, A múlt és jelen közigazgatásának egyaránt tüzetes ismerete még további-értékmérő is a selejtező kezében. Nemcsak a jövő tudományos törekvéseire kell ugyanis a selejtezésnél tekintettel lenni, hanem gondolni kell azokra a gyakorlati igényekre is, amelyek kielégítése céljából a levéltárnak majdan dokumentummal kell szolgálnia. Egyébként az a cél, amelyet az iratok a jövőben betölthetnek, független attól a rendeltetéstől, amellyel azok létrejötteik. Fel kell vetnünk most azt a kérdést, hogy az a cél, amellyel az irat keletkezett, döntően eshetik-e latba az értékelés szempontjainál. Ügy látjuk, hogy az írat jövőbeli szerepét jelenlegi céljának fontossága alapján nem ítélhetjük meg, bár általában a keletkezési cél jelentősége egybeesik az irat értékével. Természetes, hogy közömbös, pusztán technikai kisegítő rendeltetéssel keletkezett irat is lehet megőrzésre érdemes tartalom hordozója. Gondolunk például egy olyan esetre, amikor egy festőművésznek szóló vétívre fel van jegyezve, hogy ezen és ezen idő óta Rómában tartózkodik. Ennek a jelentéktelennek látszó adatnak az illető életrajzírója elsőrangú, esetleg nélkülözhetetlen hasznát fogja majd venni. Meg kell még emlékeznem arról, hogy a tartalmi selejtezés mellett lehetséges az iratanyagban tisztán formai selejtezést is végezni. Ilyen külső, formai szempontok szerinti selejtezés az, amikor üres fehér lapokat vagy sokszorosított másodpéldányokat távolítunk el. Ha már általános és egységes szabályzatot nem alkothatunk a selejtezésre nézve, legalább megszervezését és végrehajtását illetőleg olyan intézkedéseket kell tennünk, amelyek alkalmasak a levéltári érdekek megvédésére. Bárminő selejtezés csak központi jóváhagyás után és ellenőrzés mellett volna végrehajtható. Ez hazai viszonyainkra alkalmazva azt jelenti, hogy egy állami regisztratúra sem volna selejtezhető az Országos Levéltár mint központi szakhatóság tudta, beleegyezése és ellenőrzése nélkül. Autonóm törvényhatóságoknál ez a jog a kebelbéli levéltárat illetné meg. Például Budapest székesfőváros egy ügyosztálya, szakhivatala és üzeme sem selejtezhetne a Székesfővárosi Levéltár közreműködése nélkül. Szükség esetén bizottságnak kellene központilag irányítania a selejtezési munkálatokat, a bizottságban azonban a levéltárnak mint a selejtezési ügyben kizárólag illetékes szakhatóságnak döntő szerepet kellene juttatni.