Levéltári Közlemények, 17. (1939)

Levéltári Közlemények, 17. (1939) - ÉRTEKEZÉSEK - Bánrévy György: A selejtezés általános elvei / 158–171. o.

162 BÁNRÉVY GYÖRGY rülés előtt álló regísztra túrák selejtezése azonban veszélyt rejt magában. Ezt a veszélyt csak annak az elvnek gyakorlati érvényesítésével lehet elhárítani, hogy a regisztratúrák levéltárérett anyaga selejtezhető ugyan, de a levéltár felügyelete alá tartozónak tekintendő, tehát a levéltár közbejötte nélkül egyetlen írat sem távolítható el belőle. Az így eleve megvédett anyagot lehet és kell azután szakszerű levéltári értékelésnek alávetni. Ahol a közigazgatás erősen központosítva van, a központi hatóságok iratai alig selejtezhetők. Ezzel szemben a közép- és alsófokú hivatalok iratanyaga annál inkább megrostálható, minél kevéslbbé önálló munkakört látnak el a főhatóság mellett. Természetesen itt állandóan figyelemmel kell kísérni, hogy az alárendelt szerveknél nincs-e olyan anyag, amelyet a központi hatóságok iratai közt hiába keresnénk. Megszűnt hatóságok vagy más levéltárképző szervek iratanyagával szemben elvileg hajlandónak érezzük magunkat a selejtezés korlátozására vagy éppen mellőzésére. Ebben bizonyos kegyeleti szempont is vezet — a kegyeletet magától értetődően nem morális, hanem tisztán történeti vonatkozásban értve. Egy élő és továbbfejlődő szervezetnél nem kell arra gondolnunk, hogy egykor majd kevés írásos emlékünk lesz róla, hiszen mindig újabb és újabb iratkibocsátásokkal adja létének és fejlődésének tanújelét. Talán legjobban tudom érzékeltetni ezt a meggondolást az emberre mint levél tárképző alanyra vonatkoztatva: egy elhalt személy leveleit, eltekintve most a tartalmi értékeléstől, sokkal nagyobb megbecsülésben részesítem, mint egy élőét, mégpedig azért, mert az élőtől még kaphatok levelet, de a halottól már soha többé. Természetesen magából a puszta tényből, hogy egy levéltárképző szerv megszűnt és irattermelését egyszersmíndenkorra befejezte, még nem következik iratanyagának érinthetetlensége. A levéltári értékelés szempontjainak itt is győzedelmeskedniök kell. Ha tehát egy hatóság megszűnése mélyenjáró közigazgatási és az iratkezelésre is kiható változással van kapcsolatban, akkor a változás előtti állapotot egy letűnt korszak és soha vissza nem térő rendszer kizárólagos forrásának kell tekintenünk, melynek anyagából csak a legnagyobb óvatossággal fejthetők ki az igazán selejtes íratok. Keresve sem találhatnánk erre az esetre jobb példát Buda, Pest és Óbuda városoknak Budapest fővárossá egyesülésénél. Az egyesítéssel mind a három város addig önálló