Levéltári Közlemények, 17. (1939)

Levéltári Közlemények, 17. (1939) - ÉRTEKEZÉSEK - Ember Győző: A magyar királyi helytartótanács ügyintézése III., A számvevőhivatal : harmadik és befejező közlemény / 130–157. o.

A M. KIR. HELYTARTÓTANÁCS ÜGYINTÉZÉSE 151 * Minthogy a számvevőhívatal egész levéltárával együtt ezek sem maradtak fenn, csak br. Mednyánszky 1796-i 'igazgatói tervezetéből tűnik ki, hogy 1796 előtt a különböző számadásokról különböző jegyzékek készültek, nem is egységes elvek alapján. Br. Mednyánszky azután szabályozta az alapítványügyí ügyosztály ügyintézését, egységes rovatokkal ellátott jegyzőkönyvi íveket nyomatott s elrendelte, hogy csak három számadási jegyzéket vezessenek. Egyet a vallási, tanulmányi, egyetemi nyomdai és nemesi nevelőintézeti alapokról, a másikat a világi alapítványokról, a harmadikat pedig az egyéb alapítványi számadásokról. Az egyes köteteken belül minden alap és alapítvány számára külön rovatot nyitottak, s mindegyik kötetet név- és tárgymutatóval látták el. 1803-ban ezt a beosztást megváltoztatták, illetve az adóügyi ügyosztályra is kiterjesztették. Ettől kezdve az első kötetbe az adóügyi, a házipénztári, továbbá egyéb megyei, valamint Fiume és Buccarí városok gazdasági számadásai, a másodikba a közalapítványi, a harmadikba pedig a többi alapítványi számadások kerültek. A köteteken belüli rovatokat továbbra is megtartották. Minden számadás (ratio, ratiociníum) mellett külön rovatokat vezettek a kifogásokról (diffícultates), a válaszokról (replicae), az újabb kifogásokról és válaszokról, a véghatározatokról (finales decisiones) és számvevőhivatali bizonyítványokról (attestata). Ezeket azonban nem iktatták külön, hanem a számadás számát kapták, a megfelelő rovatokba pedig beérkeztük, illetőleg kiadásuk keltét jegyezték fel. Az irattárnak az iktatással kapcsolatban más feladata nem volt, mint hogy megvizsgálta, hogy a számadások mellékletei pontosan megvannak-e, s hiány esetén a számadót hivatalos jegyzékben (nóta) pótlásra szólította fel. A központilag beiktatott beadványokat és számadásokat az irattár visszaküldte az ügyosztályokhoz, ahol kiosztották őket az illetékes számvevőtanácsosok között, akik újra iktatták azokat, még pedig ugyancsak külön a beadványokat és külön a számadásokat, az előbbieket jegyzőkönyvekbe (protocolla rationum consultorum), az utóbbiakat pedig jegyzékekbe (repertoría super statu rationum). Az egyes darabokat a számvevőtanácsosok osztották szét elintézésre az alájuk rendelt tisztviselők között. Ez azonban nem azt jelentette, hogy maguk nem vettek részt a tényleges munkában. Felelősek voltak azért, hogy a számadásokat és a beadványokat időben elintéz-