Levéltári Közlemények, 17. (1939)

Levéltári Közlemények, 17. (1939) - ÉRTEKEZÉSEK - Ember Győző: A magyar királyi helytartótanács ügyintézése III., A számvevőhivatal : harmadik és befejező közlemény / 130–157. o.

152 EMBER GYÖZÖ zék, hogy hátralék ne halmozódjék fel. Ha előre látták, hogy a tisztviselői kar nem tudja a befutó anyagot idejében feldolgozni, azonnal jelentést tettek az ügyosztály vezetőjének, illetve az igazgatónak, s ezek feladata volt, hogy

1 a bajon vagy napidíjasok felvételével, vagy a létszám növelésével, esetleg átcsoportosítással segítsenek. Minden tisztviselő munkakönyvet (liber operationum) vezetett, amelybe feljegyezte, hogy mikor és milyen ügyiratot kapott meg elintézésre és hogy mikor készült el vele. Végzett munkájáról a munkakönyv alapján minden negyedév végén kimutatást (angaríalís laborum deductío) készített és azt feljebbvalói útján a tanács elé terjesztette. Ezeket a munkakönyveket az irattár és a kiadóhivatal tisztviselői is vezették. Ha olyan fogalmazatot készítettek, amelynek beadványa nem volt, először az irattárban iktattatták, azután bevezették a számvevőtanácsosí jegyzőkönyvekbe s végül saját munkakönyvükbe is. Minden számvevői munkát a fogalmazó tisztviselő után az illető szám vevőtanácsos nézett át (revisío), majd az ügyosztályokat vezető számvevők vizsgálták felül (superrevisio) és hagyták jóvá (authenticatio). A kérdéses iratot mindnyájan aláírták, feltüntetve azt a napot, amikor munkájukkal elkészültek. Az igazgató nem minden munkát tekintett meg. Ha más véleményen volt, megbeszélhette az ügyet, szükség esetén összehívhatta a számvevői tanácsot, végső esetben külön javaslattal egészíthette ki a számvevőhivatal előterjesztését. Az átnézésnél és a felülvizsgálatnál az ellenőrző tisztviselők nem állapíthatták meg újra minden egyes adat helyességét. A fogalmazatoknál csak a beadványokból vett adatokat őrizték ellen, a többiért a fogalmazók voltak felelősek. A számadásoknál pedig csak a kifogásolt tételeket vizsgálták felül, a többire nézve pedig találomra tettek egy-két próbát. Ezáltal természetesen csökkent az ellenőrzés biztonsága, de más megoldást csak a tisztviselői létszám jelentékeny növelésével találhattak volna, amitől a kincstár mindenkor idegenkedett. A számvevői munka megkönnyítésére különböző segédkönyveket vezettek, egy részüket az ügyosztályokon, másikat az irattárban. Az ügyosztályokon vezetett jegyzőkönyvekről, számadási jegyzékekről, számvevőtanácsosí és tisztviselői kézikönyvekről már volt szó. Ezeken kívül