Levéltári Közlemények, 17. (1939)

Levéltári Közlemények, 17. (1939) - ÉRTEKEZÉSEK - Sinkovics István: A magyar kamara selejtezéseinek története / 84–129. o.

A MAGYAR KAMARA SELEJTEZÉSEINEK TÖRTÉNETE • H7 sí tett videat-darabokról, postanaplók, előjegyzési könyvek az irattárnak átadott aktákról, az irattár előjegyzési köny­vei a kiemelt előaktákról. A magyar királyi udvari kamara levél- és irattárában évek során összegyűlt anyag szétválogatásában és kiselej­tezésében ezek a kétségtelenül hasznos szempontok csak általános útbaigazítást adhattak- Az éles határvonal veze­tésében a kiselejtezhető és ki nem selejtezhető iratok kö­-zött, továbbá a két csoport levéltárhoz, időhöz nem kötött jellegének megvilágítására felhozott példákban volt ugyan nem egy gondolatébresztő minta, a 3—10—20 éves idő­határ azonban gyakorlatilag célját veszítette. A két kama­rai iratőrzőhelyen 1773-tól, illetve 1805-től kezdődő és a kamara működését 1848-ig kísérő meglehetősen lezárt ha­talmas anyag várta a selejtező kezeket. Itt tehát meg­könnyítette a munkát, hogy csak két részre kellett szét­választani az íratsorozatokat. A selejtezési szabályzatok, utasítások általános szempontjainál hasznosabb volt a Frenreiss igazgató által végzett próbaselejtezés útmutatása, mert ez nem a rokon összetétetü és természetű levéltárak alapján készült, hanem a kiselejtezésre váró levéltári anyag tényleges kiválogatása nyomán alakult ki és ez a selejte­zési gyakorlat hagyományként öröklődött a munka rész­vevőire. Az utasítások nem alap nélkül hangsúlyozzák aláhú­zottan a selejtező tisztviselők minden iratot külön egyéni­ségként kezelő és értékelő munkájának fontosságát. A se­lejtezési próbák a valóságban mutatták be, hogy az irat­kiválasztás nagy hozzáértést és felelősséget követelő mun­káját nem lehet kezelő hivatalnokokra bízni. Egy irat­darab megmaradásáról vagy megsemmisítéséről nem lehet megingathatatlan ítéletet mondani a régebbi és a jelenlegi ügykezelés lényegének kifogástalan ismerete nélkül. Ez pedig a részleteket esetleg kitűnően ismerő, de az össze­függéseket nem látó kezelő személyzettől nem várható. De a szélesebb látókörű fogalmazási tisztviselők sokkal köny­nyebben és gyorsabban eligazodhatnak az íratok tömegé­ben és így az általuk végzett iratselejtezés időben is arány­talan nyereséget jelent. A közvetítő megoldás: kezelő tiszt­viselők egy magasabb hivatalnok irányítása alatt selejtez­nek, — nem gazdaságos. A vezetőnek ugyanis, ha meg akar győződni arról, hogy az iratosztályozás lelkiismere­tesen és hibátlanul folyik, mindenegyes iratot magának is kezébe kell vennie és ezzel az előtte haladó kezelő tiszt-

Next

/
Thumbnails
Contents