Levéltári Közlemények, 16. (1938)
Levéltári Közlemények, 16. (1938) - SZEMLE - Komoróczy György: A belga állami levéltárak munkája / 341–345. o.
342 SZEMLE nem kezelik Európában a levéltárakat, mint éppen a kis Belgiumban, melynek példája nemcsak a kis államokra hathat serkentőleg, hanem mintája lehet a gazdag és nagy államoknak is. A levéltárakra fordított jelentős pénzösszegekkel gondoskodnak arról, hogy a folyton bővülő iratanyag megfelelő elhelyezése és őrizete nehézségekbe ne ütközzék, A beszámolónk alapjául szolgáló munkából, mely a Cuvelíer által holland minta után már 1914-ben megkezdett kiadványsorozatnak negyedik kötete, a belga levéltárak 1930—1936 közötti állapotával ismerkedünk meg. Ezeknek, a belga levéltárügy minden vonatkozását felölelő köteteknek célja kezdettől fogva nemcsak tudományos feladatok teljesítése, hanem az is, hogy a levéltári munka ismertetése, a gyarapodások állandó bemutatása által felhívja a közönség, a belga társadalom figyelmét a levéltárak nemzetpolitikai fontosságára és még a közigazgatási élet számára is kimutatható nagy jelentőségére. Jelen kötet részletességben még az eddigi kiadványokat is felülmúlja; nemcsak tájékoztat a levéltári anyag bővüléséről, hanem teljes részletességgel ismerteti az anyag terjedelmét, az iratok korát, az elhelyezés módját, a raktárhelyiségeket, amelyek az iratokat befogadták. Táblázatokban mutatja be ezenkívül a levéltár régebbi gyűjteményeinek, osztályainak iratanyagát; a táblázatok külön tüntetik fel az iratok jellegét, mennyiségét és elhelyezését, továbbá a kiállító hatóságokat. Külön érdeme a táblázatoknak, hogy önálló rovatban ismertetik az iratokról nyomtatásban megjelent leltárakat és kéziratos ínventáriumokat, függetlenül attól, hogy a kiadott és kéziratos leltárakban feldolgozott anyag pontosan fedi-e egymást vagy pedíg kiegészíti. Egy-egy íratcsoportról több, különböző szempontok szerint készített leltár is napvilágot látott. Ezeket is felsorolja, sőt hivatkozik a most még előkészítésben lévő leltárakra ís. Mindez tudományos és gyakorlati szempontból egyaránt nagyjelentőségű és bizonyos, hogy világosabb és pontosabb áttekintést alig lehetne levéltári iratanyagról adni, mint ez a belga levéltárakkal foglalkozó munka teszi. A levéltári szervezet megértéséhez tudni kell, hogy Belgiumnak a Brüsszelben székelő központi állami levéltárán kívül 8 tartományi levéltára is van. A központi állami levéltárban a főlevéltárnok (igazgató, archiviste général) mellett öt segédlevéltárnok és őr (archiviste général adjoint et conservateurs) r . tizennégy segédőr, illetőleg végzett levéltárnok (conservateurs adjoints et archivistes-paléographes) foglal helyet a tudományos tisztviselői kar státusában, Ezek mellett az iratok leszámolására egy hivatalnok, valamint az irodai teendők ellátására egy irodafőnök, a különböző technikai feladatok elvégzésére: pedig két restaurátor, két kötöző, nyolc altiszt, egy tisztító ésegy napszámos nyer alkalmazást, A tartományi levéltárakban egy-egy igazgató őr mellett 1—3 segédőrt s ugyancsak mindenütt egy-egy altisztet találunk.