Levéltári Közlemények, 16. (1938)

Levéltári Közlemények, 16. (1938) - IRODALOM - Bánrévy György: A Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesületének II., 1937–38. évi évkönyve. (Budapest, 1938.) / 267–268. o.

IRODALOM 267 magyaroknak is azon kell lennünk, hogy a megindult kapcsolatokat fenntartsuk és erősítsük. Európa a gyakorlatban tanulhat majd sokat Amerikától, amely az európai elmélet eredményeit valószínűleg hamarább fogja a gyakorlatba átültetni, mint maguk az európaiak. — A folyóirat évi előfizetése 5 dollár. Csobán Endre« A Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesületének IL, 1937—38, évi Évkönyve (Budapest 1938, 8° 96 1.) Bisztray Gyula főtitkár szerkesztésében az elsőhöz teljesen hasonló tartalmi beosztással jelent meg. Az I. részben négy előadás foglal helyet, a II. részt az egyesületi közlemények töltik ki. Az előadások közül az Egyesület 1937. június 16-án tartott évi rendes közgyűlésén elhangzottakat a Levéltári Közlemények XV. (1937) évfolyamának 323. lapján Vácz Elemér ismertette már. (Rédey Tivadar: Könyvtáros és közönség; Doromby József: írásbeli ügykezelés a hadrakelt seregnél. Ez utóbbiból az Évkönyvben csak összefoglaló kivonat olvasható.) A másik két előadást az Egyesület 1938. június 15-i közgyűlésén hallottuk. Iványi-Grünwald Béla élvezetesen könnyed, szellemes képet rajzolt arról, hogy hogyan látja a közönség a levéltárat és a levéltárnokot. A levéltárról szóló irodalmi alkotások szemléletében „az a döntő fontosságú összefüggés domborodik ki, mely írat és emberi sors között fennáll. . . Sorsszerű iratdarabok tömege, véletlenül fennmaradó és a tragikus egyszeriség állapotában leledző emberi dokumentumok tárháza a levéltár az irodalomban. De a közönségnek is ez az elképzelése a levéltár világáról." A levéltárat használó közönség kívánsága a levéltárral szemben mindig konkrét: bizonyos határozott vonatkozású iratokat akar kézbe kapni, szemben a könyvtár olvasójával, aki egy egész témakörre vonatkozólag kér lehetőleg minél több könyvről felvilágosítást. (Ha az utóbbi a katalógus alapján egy bizonyos könyvet keres, akkor csak technikailag használja a könyvtárat, de szellemileg nem is kerül azzal, illetve a könyvtárossal kapcsolatba. Ezzel szemben a levéltári kutató és a levéltáros kőzött szükségképpen mindig kell intellektuális kapcsolatnak létesülnie.) A fenti ellentétben Iványi-Grünwald „ ... valami könyv- és levéltári közönség-paradoxon"-t lát, amelyet így fejez ki: „ ... a könyvtárostól a közönség gyakran teljesen saját elképzelése szerinti összefüggésben kér könyveket, holott a könyvtárban a könyvek az egyes darabok és az egyes szerzők szerint találhatók meg. A levéltárnál fordított a helyzet. Általában a levéltári darabok tartalmilag ... egyediek, egyénekre vonatkoznak, de viszont elhelyezésileg organikus összefüggésben léteznek. A levéltárosnak tehát a konkrét óhajok esetében legalább is gondolatban végig kell mennie azokon a nagy csoportokon, melyekben ilyen darabok létezhetnek..." A levéltár közönsége általában hajlandó a mai modern kartoték-