Levéltári Közlemények, 16. (1938)
Levéltári Közlemények, 16. (1938) - ÉRTEKEZÉSEK - Tóth Endre: A dunántúli református egyházkerület levéltára / 168–185. o.
A DUNÁNTÚLI REF. EGYHÁZKERÜLET LEVÉLTÁRA 171 dőtől fogva volt sup. gyűléseknek actáit esztendőről esztendőre, mint következtek elraktam .. ." 10 így került össze a két külön kezelt levéltár, a régi sup érint endentiale archivum s a Tóth Ferenc által létesített notariale archivum. De a levéltár további rendezéséről is gondoskodni akart Tóth Ferenc, Indítványára 1828ban egy egész társaság vállalkozik a lajstromozásra: Vecsei Ferenc, Kolmár János, őri Gábor, Szép Ábrahám, Sebestyén Gábor, Öri László és Zsoldos Ignác, mind csupa tekintetes urak, egyik sem lelkész, akiket felkérnek a levéltár rendezésére, s e munkára önként ajánlkozik Horváth János kerületi assessor, egyébként „a gróf Zichy famíliának archivariusa." 11 Tíz év telik azután el s a levéltár még sincs katalogizálva, A jegyzőkönyvek szerint ennek az volt az oka, hogy „a megkért és kinevezett deputatus urak közül némelyek mint conscriptorok távol voltak, mások hivatalos foglalatosságok miatt rá nem értek." 12 Tíz évig ismétlődik a jegyzőkönyvi határozat, hogy a superintendentia a jövő gyűlésre elvárja a jelentést, hiába. 1837-ben aztán újra komolyabbra fordul a kérdés. Ebben az évben, Pázmándy Dénes főgondnok beiktatása örömére Tóth Ferenc e áy iá en értékes sorozatot ajándékoz a levéltárnak és; pedig az 1612 óta kiadott különböző dunántúli papi diplomákat. 13 Ezt az alkalmat aztán felhasználja arra, hogy a kérdést újra napi rendre tűzze. „A superintendentia levéltárának rendbeszedése és laistroma elkészítése régi óhajtás lévén és az most is szóba jővén, felszólíttatott erre Horváth János assessor úr, hogy azt elkészíteni ne terheltessék."^ A következő évben a levéltár rendezése Pápán és az egyházkerületi főjegyző székhelyén, Balatonfüreden valóban megindult. A munkára 1839-ben Horváth mellé Török József fiskálist és Rózsa Dániel kollégiumi pénztárnokot ís felkérték, 15 de sok eredményt most sem értek el. Az időközben elhalt egyházkerületi főjegyző' keze alatt tíz év folyamán felgyűlt iratokat Füredről Pápára szállították s erről a tíz évi anyagról katalógust is készítettek. Majd 1841-ben újabb kísérlet történik a ren10 U. o. 1827. — 6. n U. o. 1828. — 80. 12 U. o. 1829. — 52., 1830. — 51. 13 U. o. 1837. — 10. 14 U. o. 1837. — 28, 15 U. o. 1839. — 77